2021. november 19. | 14:33

Az automata váltós autón tanulók átlagosan 10-15 órával vesznek kevesebbet.

Az egyik budapesti autósiskolában a tanulók novembertől akár egy Tesla Model 3-ason is elsajátíthatják az autóvezetés csínját-bínját. Korábban Toyota Yaris és Lexus hibridekkel folyt az oktatás az iskolában.

Bulya Sándor, az autósiskola vezetője elmondta, míg korábban a tanulóik túlnyomó többsége a 20-30 év közötti korosztályból került ki, addig az elmúlt időszakban már főként tizenéves, és a húszas évei legelején járó tanulók jelentkeznek oktatásra. Ez leginkább az automata váltós autók egyre szélesebb körben történő elterjedésével áll összefüggésben.

Mivel a váltások hiányában lényegében csak a forgalomra kell koncentrálnia a tanulóknak, ez jelentősen javít a vizsgák eredményességén is. A tapasztalatok alapján az automata váltós autón gyakorlók átlagosan 10-15 órával vesznek kevesebb órát. Ezzel párhuzamosan a sikeres forgalmi vizsgák arányát tekintve is javulás figyelhető meg, elsőre nagyjából 90 százalék, másodjára már szinte mindenki sikeresen teljesíti a feladatot.