2022. január 21. | 14:22

A gyártó a szigorodó károsanyag-kibocsátási normákkal indokolta a döntést.

A Jeep bejelentette, hogy Európa egyes részein mostantól már csak villanyosított autókat fog értékesíteni. A döntés az emissziós normák küszöbön álló szigorításának, valamint a hibrid modellek iránti egyre növekvő keresletnek tudható be. A hibrid hajtáslánccal szerelt Compass és Renegade várhatóan a negyedév végén érkezik meg a márkakereskedésekbe.

Németország, Franciaország, Belgium, Hollandia, a Skandináv országok és Portugália lesznek az első piacok, amelyek megkapják ezeket a modelleket, kiegészülve a már jelenleg is megvásárolható PHEV 4xe verziókkal, mint például a Wrangler esetében.

Mindkét új hibrid változatban a cég 130 lóerős, turbófeltöltős, 1,5 literes, négyhengeres benzinmotorja dolgozik majd, amelyet egy 48 voltos, 20 lóerős villanymotor támogat. Az erőt egy hétsebességes, duplakuplungos automataváltó segít átvinni, ám mindkét modell esetében csak az első kerék hajt.

Jeep Compass
Fotó: Jeep

Az autók főként alacsony sebességnél használják a tisztán elektromos meghajtást, amint a jármű eléri a megfelelő tempót, a rendszer beindítja a belső égésű motort. Ennek lényege, hogy a villanymotor az alsó sebeségtartományokban csökkenti a belső égésű motor terhelését és egyúttal az autó károsanyag-kibocsátását. A hibrid rendszer használata csak átmeneti megoldást jelent addig, amíg megérkezik az amerikai gyártó első elektromos autója, ám a hírek szerint erre még jó darabig biztosan várni kell.

A jeles alkalom apropóján a Jeep mindkét autó esetében bemutatta az Upland névre keresztelt limitált szériát. A két modell egyedi dizájnt kapott, elkészítésük során pedig rengeteg környezetbarát anyagot használtak fel. A fenntartható forrásból származó azúrkék fényezés mellé fekete tető párosul, a Renegade 17, a Compass pedig 18 colos könnyűfém felniket kapott.

A különleges modellek utastérben is fenntartható anyagokat használnak például a tetőkárpithoz és a padlószőnyegekhez. Az üléseket egy úgynevezett SEQUAL anyaggal vonták be, amelyet az óceánokból összegyűjtött, újrahasznosított műanyagból készítettek. Az első ülések fejtámláján elhelyezett Jeep logó is organikus vinilből készült. A hibrid Compass és Renegade árát egyelőre még nem hozták nyilvánosságra.