7 autó Drake lenyűgöző gyűjteményéből

Közzétéve:
2021-01-12, 21:17

A kanadai előadó kollekciója a becslések szerint 150 millió dollárt ér.

Aubrey Graham, ismertebb művésznevén Drake napjaink egyik legnépszerűbb zenei előadója. A kanadai rapper, lemezproducer és vállalkozó az elmúlt évtizedben minden esztendőben szerepelt a Forbes Hip Hop Cash Kings listáján, illetve több listavezető slágerrel rendelkezik, mint Michael Jackson. Ugyan nem annyira kőgazdag, mint a milliárdos rapper Jay-Z, ám azért neki is sikerült tisztességes vagyonra szert tennie.

Drake szerint a rengeteg pénzzel komoly felelősség is jár, így igyekszik jótékony célra is adakozni. Mindezek mellett azonban marad keret az autók iránt érzett szenvedély kielégítésére is. A most következő összeállítás segítéségvel közelebbről is megismerkedhetsz a rapper közel 150 millió dolláros kollekciójával. 

1. Bugatti Veyron – Sang Noir Edition (2010) 

 

Drake gyűjteményében a mindössze 12 példányban készült, „Sang Noir” (Fekete Vér) limitált kiadású Bugatti modell szerepel. A 2,2 millió dolláros költségvetésből előállított Bugatti elképesztő teljesítménymutatókkal rendelkezik. 8 literes, 987 lóerős W16-os motor, 2,5 másodperces 0-100 gyorsulás, 400 km/h feletti végsebesség. Drake birtokában volt az egyetlen ilyen kocsi Kanadában, a rapper azonban 2014-ben eladta a Bugattit.

Bugatti Veyron – Sang Noir Edition (2010) 

2. Bentley Continental Supersports Convertible (2010)

A Started From The Bottom cimű dal videóban Drake tiszta fehérben, egy szintén hófehér Bentley Continental GTC mellett rappel – havas körülmények között. A való életben azonban nem lenne képes ilyen felelőtlenségre, hiszen nem tenné ki autóját semmilyen komoly szennyeződésnek. A kanadai előadó tulajdonában a fentebb említett kocsi Supersports változata állt, mely abban a korban a legfürgébb Bentley modellnek számított. A 320 km/órás végsebesség, illetve a 0-100 sprint 3,9 másodperc alatt történő teljesítése szerintem elegendő bizonyítéknak minősül.  

entley Continental Supersports Convertible (2010)

3. Brabus 850 (2015)

A Mercedes S-osztály Brabus változatát először 2015-ben mutatták be Észak-Amerikában. A speciális kiadás teljesítményét egy 839 lóerős, 6 literes V8-as tette emlékezetessé. A 350 km/órás végsebességnek köszönhetően ez volt akkoriban a leggyorsabb négykerék-meghajtású coupé a világon.

Brabus 850 (2015)

4. Rolls-Royce Wraith (2015)

A Rolls-Royce Wraith a brit luxusmárka legerősebb és legdinamikusabb modelljének számít. A 6,6 literes, turbófeltöltős V12-es motor elengedhetetlen az autó 2,4 tonnás tömegének robbanékony megmozgatásához. Drake tulajdonában egy fekete példány volt, mely a Back To Back című dalának szövegében is megjelent.  

Rolls-Royce Wraith (2015)

5. Ferrari LaFerrari (2016)

A Ferrari LaFerrari hiperautó-tulajdonosok klubjába csak kevés kiváltságos ember tartozhat, hiszen ebből a modellből mindössze 499 darab készült. Többek között a Kardashian-klánhoz tartozó Kylie Jenner is kapott egyet ajándékba korábbi barátjától. A 950 lóerős hibrid az olasz gyártó egyik kiemelkedő terméke.

Ferrari LaFerrari (2016)

6. McLaren 675LT (2016)

Drake McLaren 675LT modellje a McLaren 1997-es versenyautója előtt tiszteleg. A könnyű súlyú – 1320 kilogrammos – autó egészen elképesztő teljesítménymutatókkal rendelkezik. 0-ról 100-ra 2,9 másodperc alatt gyorsul fel, a 200 km/órás sebességet pedig 7,9 másodperc alatt éri el álló helyzetből, a végsebesség pedig eléri 330 kilométert óránként. 

McLaren 675LT (2016)

7. Lamborghini Aventador LP-700-4 Roadster (2016)

A 6,5 literes, 700 lóerős V12-es motorral rendelkező Lamborghini Aventador Roadster megvásárlásával Drake Christian Bale helyébe képzelhette magát, ugyanis ez az autó szinte minden elemében a Batman filmekben látható Batmobile-hoz hasonlít. Ezért a járgányért több mint 104 millió forintnak megfelelő amerikai dollárt kellett letenni az asztalra.

Lamborghini Aventador LP-700-4 Roadster (2016)

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

GQ

Kapcsolódó írások

Jay Leno autós gyűjteményének egy darabját vezeti
2015. május 05.
Jay Leno és Jerry Seinfeld mellett három színész kapott helyet a listán
Paris Hilton Ferrarijában
2020. június 08.
Nekik ez csak egy csepp a tengerben, ám azért a pénzszórásnak is van határa. Vagy mégsem?

További hírek