70 éves a Volkswagen Transporter

Közzétéve:
2020-03-28, 10:30

Közel 13 millió példány kelt el a világ leghosszabb ideje létező haszongépjárművéből.

Ha amerikaiként olyan autókat kéne felsorolni, amik remekül állják az idők próbáját, akkor első körben a Chevrolet Suburbanra gondolhatnánk, ami 1935 óta van gyártásban és jelenleg a leghosszabb életű típus a világon. A Ford F-szériája is ígéretes jelölt, hiszen 1948-tól datálhatjuk az első F-szériás pickupok megjelenését.

VW Transporter

A Volkswagen Beetle 1949-ben jelent meg, de pechjére a németek nem olyan rég átnevezték a típust, így kiesett a versenyből. Azonban van egy másik Volkswagen, ami kiállta az idő próbáját, ez nem más, mint a Transporter.

VW T1

A Volkswagen Transporter hat generációjából 13 millió darab kelt el világszerte, mely a maga 70 évével az egyik leghosszabb ideje futó haszongépjármű piacon. Az első Transporter Wolfsburgban, 1950. március 8-án gördült le a gyártósorról. A VW T1 kézzel készült furgonnak indult, később került hátra a motor, majd személyszállítóvá avanzsált, végül nyolc üléses kivitelt is gyártottak belőle. Az első példányokat a Beetle-ből származó motor hajtotta, a terhelhetőség pedig 750 kg volt. 1967-re kb. 1.9 millió darab T1-es kelt el világszerte.

Volkswagen transporter

A Volkswagen Transporter T6.1 2019-ben mutatkozott be immáron modern erőforrásokkal, vezetéstámogatókkal, de legalább lehet kéttónusú fényezéssel kérni, ahogyan az eredeti T1-es modellt anno.

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

Kapcsolódó írások

1965 Volkswagen Typ 3 fastback, fekete, elölnézet, oldalnézet, balról
2019. augusztus 18.
1961-ben a Volkswagen bemutatta a Bogár egy tovább fejlesztett változatát, a szedán Typ 3-t. A faros limuzin akkora sikernek örvendett, hogy a cég rövidesen piacra dobta a kombi és fastback kivitelt is.
A Volkswagen elektromos bogara menet közben
2019. szeptember 06.
A Volkswagen egy klasszikus bogárba rakta az e-Up! elektromotorját.

További hírek