2023. január 11. | 15:01

Nagyjából 285 ezer autóra került fel az a szoftwer, ami elvileg a balesetet okozta, ezért a hatóságok aggódnak.

Még felvétel is készült róla, ahogy az amerikai San Fransisco városában egy aluljáróban egy Tesla balesetet okoz. A furcsa manőver miatt a többsávos úton egyszerre 8 autó ütközött össze.

Ahogy a felvételen is látszik, a Tesla a külső sávban egyszer csak intenzíven lefékez a sűrű forgalomban. A mögötte haladó azonnal belerohan, majd őt még egy rakás autó követi, amik nem tudták elkerülni a balesetet.

Persze itt az is érdekes kérdés, hogy az első autó miért nem tartott megfelelő követési távolságot. Viszont az ottani jogszabályok szerint mégis a Tesla a felelős, mivel a véletlenszerű viselkedése okozta a balesetet. Bár a karambolban a Teslával együtt 8 autó tört össze, összesen 9 ember szenvedett könnyebb sérüléseket, köztük egy két éves kisgyerek is.

Az ügyben megkérdezték a Tesla sofőrjét is, hogy mi történt, erre pedig azt válaszolta, hogy az autó tehet róla. Éppen bekapcsolta az akkor frissen megérkezett FSD Beta részlegesen önvezető rendszert, ami a legfrissebb rendszere az amerikai cégnek.

Sokáig megfelelő tempóban haladt és tartotta a sávot, aztán az egyik pillanatban minden előjel nélkül váratlanul lefékezett. A FSD azt rövidíti, hogy Full Self-Driving, tehát teljes önvezetés, bár ez még mindig nem a konkrét önálló vezetés (a megtévesztő szóhasználatért meg is rángatták a Teslát), a videó alapján pedig egyelőre nem tökéletes.

Az irónia a dologban, hogy pont a történtek előtt írta ki Twitter oldalára Elon Musk, a Tesla feje, hogy gratulál az autók önvezető rendszereit fejlesztő csapatnak, amiért egy ilyen mérföldkövet elérhettek. Ennek ellenére ezen a baleseten felül további 100 olyan incidensről érkezett bejelentés, ahol az autók indokolatlanul fékeztek le.

Az ilyen esetek miatt az amerikai National Highway Traffic Safety Administration (NHTSA) egyre jobban aggódik, hiszen a frissítés összesen 285 ezer autóra ment ki Észak-Amerikában. A szervezet vezetője elmondta, hogy az esetekkel kapcsolatos vizsgálatok idő és energiaigényesek. Emellett egyelőre keveset tudnak és jogi oldalról is érdekes kérdéseket vet fel a baleset, ezért óvatosan állnak a kérdéshez.

 

Tesla