„Aki nem akar pár percet várni, menjen másfelé!” - az anyataxi jelenség szülői szemmel

Hétfő reggel van, korán kellett kelni, 8-9-re már mindenkinek munkában/iskolában a helye, a kedélyállapot: morcos, álmos, nyűgös. Végül sikerül beülni az autóba, lassan elindulni. Ilyenkor az ember még kicsit kómás, ingerült, egyetlen dolog jár az agyában, hogy minél hamarabb eljusson a céljához, mert a vezetés csak egy újabb stresszforrás a már így is feszült munkanapon.

Azonban a helyi iskolánál újabb stresszfaktor érheti az embert. Fél nyolc, nyolc között mindenki útra kel, és munka mellett sokan még a gyereküket is szállítják iskolába, óvodába. És mivel az iskolák legtöbbször egy város vagy kerület központi részén helyezkednek el, a főbb utakon egyből kisebb-nagyobb dugók alakulnak ki, ahogy a szülők megállnak az iskola előtt, parkolóhelyet keresve, vagy éppen csak fél-egy perc erejéig, amíg kitessékelik csemetéjüket és puszit nyomnak a homlokukra.

Ez a legtöbbször tényleg nem több egy percnél, azonban már ennyi idő is elég ahhoz, hogy azok, akiknek nincsen gyerekük, vagy nem viszik be őket az iskolába, csak egy kicsivel is, de stresszesebbek legyenek. Ekkor hangzanak el azok a mondatok, legtöbbször orr alatt dörmögve, de néha élesen, az ablakon kiszólva, hogy: „Miért kell kocsival furikázni azt a gyereket mindenhova?” Vagy: „Na, ez is csak feltartja a forgalmat.” Esetleg: „Engem se kellett vinni soha az iskolába, a mai kölyköket miért kéne?"

Sajnos az ilyen és hasonló gondolatok sokak fejében megfordulnak egy sietős reggelen, amikor egy-két perc egy kisvárosi, de akár budapesti forgalomban rengeteget számít. Sok autós szereti a szülőket okolni, akik gyerekeiket autóval viszik reggel, vagy éppen délután, amikor szintén megindul a tömeg a munka végeztével és ismét csak a reggelihez hasonló történet alakul ki, csak ekkor mindenki azért mérges, mert minél hamarabb haza akar érni.

Azonban az „anyataxi jelenség” nem ilyen fekete-fehér. A szülők nem azért hozzák-viszik a gyerekeket, mert olcsó lenne a benzin, rengeteg oka van annak, hogy egy család amellett dönt, hogy a gyerekek iskolába jutása olcsóbb, időtakarékosabb vagy könnyebb, ha autóval történik. Megkérdeztünk néhány szülőt kisvárosi és budapesti iskoláknál, hogy is néz ki a helyzet az ő szemszögükből. Egy anyuka egyszerűen annyit mondott, hogy „aki nem akar pár percet várni, menjen másfelé.”, de voltak, akik elmondták, hogy ők személy szerint miért használnak autót erre a célra.

Gergő XVI. kerületi lakos, két gyerek apukája, lánya 12, kisfia 6 éves, ő most kezdett suliba járni a kerületben.

„Autóval járunk az iskolába és mindenhová, anélkül nehéz elképzelni az életet. A gyerekek hurcolása beosztás alapján történik.”

Hozzáteszi, hogy lányukat már csak „a HÉV-ig visszük, onnan ő egyedül utazik, [a fiamat azonban] háztól házig, és érte is megyünk.”

Gergőék azért oldották meg autóval a gyerekek utazását, mert így a leggyorsabb.

„Egyértelműen időspórolás miatt, gyalog több mint fél óra volna odaérni, autóval 10 perc.”

De más oka is van, mégpedig az, hogy ilyen korán sokkal könnyebb a kisebb fiának:

„Reggel addig hagyjuk aludni a gyereket, amíg csak lehet azért, hogy kipihenten menjen suliba és kíméljük, hogy ne kelljen gyalogolnia.”

A harmadik tényező pedig a biztonság faktor, Gergőnek megnyugvást jelent, ha tudja, hogy fia biztonságban és időben beért a suliba. Persze ez főleg kisebb korban fontos, a „nagyobb gyerek esetében már nem így kell, hogy legyen.”

A rendszeres utaztatáson túl is vannak olyan események, ahová Gergő kocsival viszi a gyereket: szülinapra, más délutáni gyerekes programra.

„Ebben már benne van a buli faktor, amikor több gyereket, barátot, iskolatársat is összeszedünk, a gyerekek egymást szórakoztatják utazás közben, de az iskolába menet az nem ilyen. Az gyors, célirányos, útközben szoktam mantrázni a fiamnak, hogy viselkedjen jól, oldja meg a feladatokat, stb.”

Gergő egyéb gondolatait is kifejtette az anyataxi jelenséggel kapcsolatban:

„a suli előtti tumultust három dolog okozhatja. Gondolkodásbeli problémák: miért a legnagyobb családi autóval jönnek? Ez az irritáló, amikor limuzinnal kis utcákban lavíroznak és akadályozzák a forgalmat, megáll az út közepén, és addig senki sehová, amíg ők el nem intézik a gyerekleadást. [A második] a tipikus mama taxik, nagy egyterűek, Opel Zafira, amik blokkolják az utat, dugót okoznak, belógnak, nem lehet vagy nehéz kerülgetni őket. [A harmadik pedig], amikor feltétlenül parkolni akarnak a szülők, nem csak „kidobni” a gyereket.”

Péter és felesége közösen jöttek két gyerekükért aznap, amikor megkérdezem őket a jelenségről.

„Ide is, foglalkozásra is kocsival visszük őket, reggel is, délután is”.

Ennek a fő oka ismét ugyanaz, a gyerekek még kisebbek és az autó a leggyorsabb a reggeli felkelés után, délután pedig azért, mert a kisváros egyik feléből a másikba kell átjutni, hogy odaérjenek a különfoglalkozásukra. Péterék ragaszkodnak ahhoz, hogy hozzák és vigyék a gyerekeket, de azt mondják, ha nagyobbak lesznek, igyekeznek áttérni a helyi buszra, mivel az éppen az iskola előtt áll meg.

„A buszmegállótól pár percre lakunk, aztán meg itt áll meg, fél percre a sulitól.”,

mondja Péter felesége.

Angelika - egy másik anyuka - ugyanarra a délutáni foglalkozásra viszi a gyerekét, mint Péterék, ám ő is hasonlóan vélekedik a helyzetről. A kicsöngetés után alig marad tizenöt-harminc perc, hogy átérjenek a helyi focipályára, így az autó az egyetlen megoldás, mivel a busz másfelé megy. Viszont Angelika a reggeli bejárást próbálta megoldani a helyi járattal.

„A faluban lakunk, próbáltuk rászoktatni a buszra [a gyereket] és azt mondta: nem! Kategorikusan.”

Ez persze amiatt van, hogy jelenleg majdnem mindenhova autóval viszik, de Angelika szerint biztosan változni fog a dolog az idő előrehaladtával.

Egy másik apuka, akit ugyancsak Péternek hívnak, szintén két gyereket hoz-visz, egyiket az iskolába, a kisebbet pedig az amellett lévő óvodába és ha van, délutáni foglalkozásra is, mivel utóbbi

„4 kilométerre van. Időspórolás, nem lehet összeegyeztetni a két gyerek [idejét] egymással.”

Arra, hogy ő, mint szülő ragaszkodik az autóhoz, vagy a gyerek kéri még, azt válaszolja:

„A gyereknek ilyen szempontból nincs beleszólása nálunk. Így lehet lebonyolítani a napot.”

Tamáséknak is két gyerekük van, ugyanabba az iskolába járnak, viszont nem minden alkalommal autóznak be.

„Nem. Egyáltalán nem mindig autóval járunk. Mindjárt kijön a kicsi és elviszem egy különórára. Ezért vagyok autóval. Mert amúgy gyalog járunk.”

Azt is hozzáteszi, hogy van, hogy a gyerekek már gyalog is egyedül mennek. A különfoglalkozásra is csak amiatt járnak autóval, mert túl messze van.

„Oda most 4-re ki kell érnem, és ezért. Oda máshogy nem megy.”

Rékának két gyereke van, de még csak az idősebb jár iskolába és Réka jelenleg nem kocsival hozza.

„De tavaly igen, meg addig is oviba hoztam.”

Azért volt így, mert egy másik városból jártak át, de időközben beköltöztek a városba.

„Bár át lehetett volna jönni busszal, de azért sokkal kényelmesebb kocsival, meg ugye, itt megállni, meg a munkahelyen megállni, meg a boltba menni azért jobb.”

A másik ok a rengeteg táska és cucc, amik a gyereknél vannak, mutat rá Réka.

„Látod, most is mennyi van. De így, hogy most itt lakunk, semmiképpen nem hiszem, hogy beindítanám a kocsit.”

Bár most nem járnak autóval, Réka azt mondja, hogy amíg a másik városban laktak, egyszerűen ez volt a leggyorsabb és legegyszerűbb mód és persze a gyerek is kisebb volt, így ez volt a legbiztonságosabb megoldás is.

„Én ragaszkodtam hozzá és utána meg már őt nem lehetett levakarni az autóról, ugye, mert az kényelmes.”

Csaba, aki a XI. kerületbe jár be dolgozni, két kislányát is magával viszi.

„A lányok egy suliba járnak, így reggel együtt megyünk. Mivel nekem is kell menni dolgozni ezért én viszem őket autóval. Szerencsére a suli útba esik, így nem tart tovább bejutni a munkába. Szerencsére a délután sportfoglalkozások, kosár, röplabda is a suliban vannak. Amikor vége a sulinak, akkor megyünk értük és visszük haza. Az úszás az másik helyszínen van, de az útba esik hazafele.”

Csabáék egy rendszert is kialakítottak:

„Általában én viszem a lányokat reggel és a feleségem megy értük délután. Így alakult ki, de persze van, hogy a munka miatt változik.”

Amellett, hogy a suli útba esik, a gyerekek kora és a rossz tömegközlekedés is az autó felé húzta a mérleget:

„A mi esetünkben még kicsik a lányok és csak több átszállással lehet eljutni a sulihoz.”

De Csaba nem is engedné őket tömegközlekedéssel menni.

„Én nem engedem. Nem tartom biztonságosnak, hogy ilyen korban ekkora távot utazzanak. Igazából a tömegközlekedés csak nehezítené a reggeli meg délutáni utazást. Ha nagyobbak lesznek, talán mehetnek egyedül, de még nem.”

Bár a fentiek alapján nem csak anyataxi, hanem apataxi jelenségről is beszélhetünk, a lényeg ugyanaz. Mind Budapesten, mind kisvárosokban ugyanaz a helyzet: autóval sokszor gyorsabb és biztonságosabb a gyerekeket eljuttatni az iskolába, de mindenképpen kényelmesebb. Aztán ez sokszor visszaüt, ahogy feljebb is írtuk, hiszen ha mindenhova autóval viszik a gyereket, nehéz átszoktatni a buszra, mert nem lesz rá hajlandó a csemete.

Persze olyan esetek is vannak, amikor semmi sem indokolja az autóztatást, de azért a szülők kreálnak hozzá fontosnak tűnő érveket, hogy meg lehessen magyarázni a dolgot. Egy azonban biztos, ez a helyzet nem fog egyhamar megváltozni, így a többi közlekedő kénytelen lesz alkalmazkodni és kalkulálni a plusz utazási idővel. 

Ezt viszont azoknak is meg kell értenie, akik nem szállítanak gyereket, mert nem azon a pár percen múlik a munkahelyre való bejutás, ha pedig előre tudjuk, hogy vannak olyan gócpontok, ahol várakozni kell, érdemes kicsit hamarabb elindulni.