2022. május 25. | 10:58

Mindössze egyetlen példány készült belőle, a maga korában komoly technikai újításokat vonultatott fel.

A Golden Sahara II jól reprezentálja, mit gondoltak az '50-es évek Amerikájában a jövő autóiról. A Golden Sahara II a George Barris által épített Golden Sahara I koncepció utódja volt. A mindössze egyetlen példányban elkészített autó egyfajta korai, részlegesen önvezető autó volt, akkoriban meghökkentően újnak számító biztonsági berendezésekkel.

Akár távirányítóval is lehetett mozgatni, a beltrében pedig a hagyományos kormány (bár kialakításában ez sem volt az, hiszen nem kerek volt) mellett egy, a repülőgépeken alkalmazott gázkar-szerű kezelőszerv is helyet kapott. Egy kezdetleges, radaros vészfékező rendszert is beszereltek, a kívül-belül futurisztikus kinézet pedig meghökkentő látványt nyújt még ma is.

A Goodyear is beszállt a projektbe, hiszen akkor kísérleti fázisban levő, belülről megvilágítható gumiabroncsokat tettek az autóra. A Neothate Synthetic Rubber Tires kialakítású, Golden Glass Slippers elnevezésű gumik egy speciális eljárással készültek: A neotános technikánál színezett, szintetikus gumit öntöttek egy forgó, forró öntőformába. Ennek következtében egy klasszikus értelemben vett rétegek nélküli gumiabroncs jött létre.

A tanulmányautó sokáig kallódott, mígnem néhány évvel ezelőtt restaurálták, majd pedig a Larry Klairmont által üzemeltetett Klairmont Kollections gyűjteménybe került.

Nyitókép: Goodyear