Lesznek olyan területei a városnak, ahonnan egy az egyben kitiltják majd a rollereket.
A közösségi felhasználásra szánt elektromos roller alapötlete remek. Az viszont elszomorító, hogy sokszor társadalmi szinten képtelenek vagyunk a használatukra - tisztelet a kivételnek. Rendszerint dobáljuk vagy ütjük-vágjuk őket, néha pedig a folyóban landolnak.
Úgy néz ki egy Bécsben is probléma volt, így a város vezetése szigorú szabályozásokat vezetett be, hogy megszűnjön a káosz. Ehhez pedig bizonyos helyekről ki kellett tiltani ezt a közösségi közlekedési formát.
Ezeket úgynevezett no-go zónáknak nevezik és amint ideérnek a bérelhető rollerek, egyszerűen csak leállnak. Mivel mindegyik mozgását GPS követi, így nem nehéz kivitelezni ezt a rendszert.
Ez olyan helyeken lesz így, mint a kórházak vagy a lakóövezetek környéke, de például ide sorolják a Bécsi Operaházat is. A megállás mellett a rendszert közterület-felügyelők is ellenőrzik majd.
Lesznek olyan övezetek, ahol lelassítják a rollereket
Az egyes zónákból történő kitiltás mellett lassítással próbálják elejét venni a problémáknak. Ezek a rollerek ugyanis sok esetben elég gyorsan mennek a gyalogosokhoz képest, ami zsúfolt helyeken vezethet balesethez.
Ezért lesznek olyan részek Bécsben - például sétálóutcák - ahol a roller egyszerűen csak lelassul. Ezt szintén a nyomkövető alapú rendszerrel szeretnék megvalósítani.
Parkolni sem lehet majd akárhol rollerekkel
És ez még mindig semmi, mert a rollerek parkolását is megrendszabályozzák. Konkrétan rollerparkoló zónákat fognak kialakítani a megfelelő pontokon, ezt egyébként nálunk is alkalmazzák már bizonyos szolgáltatók.
Ha esetleg olyan helyen lesz valaki Bécsben, aminek a közelében nincsen ilyen parkoló, akkor autók számára kijelölt parkolóhelyen kell lerakni a rollert. Ez persze kérdés, hogy mennyi vitát szül majd esetleg az autósokkal.
A rendelkezések május 19-én pénteken lépnek majd életbe. A betartásukat közterület-felügyelők ellenőrzik majd akik esetenként bírságolhatnak is, ezt a szolgáltatón verik majd le.