2023. május 24. | 15:02

A kérdés egyébként nem csak őket foglalkoztatja, több országban tervezik bevezetni városon belül a 30 km/órás övezeteket.

Svájcban már egészen 2014 óta kutatja egy intézet a balesetmegelőzés lehetőségeit. Ebben az évben indult el a Svájci Balesetmegelőzési Tanács rendszere, amelyet EVAMIR-nek neveztek el.

Ez egy mozaikszó, azt jelenti, hogy Közúti Infrastruktúra-intézkedések Értékelése. Tehát egy olyan digitális platform, amely folyamatosan figyeli az infrastruktúra átalakításainak eredményességét, és kiértékeli azokat.

Ennek eredményeképpen született meg az a statisztika is, amely szerint a forgalom lassítása helyenként kevesebb balesetet eredményez. Megállapították, hogy a forgalom 30 km/órára való csökkentése 38 százalékkal csökkentette a súlyos kimenetelű közúti balesetek számát.

Ehhez az eredményhez összesen 600 olyan helyszínt vizsgáltak, ahol újonnan vezették be a 30-as korlátozást. A vizsgálat eremdényeire hivatkozva a Svájci Balesetmegelőzési Tanács változásokat szeretne elérni a vezetésnél.

Persze nem lesz hirtelen az egész ország 30-as zóna. Azt szeretnék, ha olyan lakott területeken vezetnék be a 30-as sebességhatárt, ahol ezt a közlekedésbiztonság megköveteli.

Egyébként Belgiumban és az Egyesült Királyságban is tervben van hasonló megoldás kivitelezése. Utóbbin belül Wales vezetése például a lakott területek mellékútjain tervez bevezetni ilyen korlátozásokat, a forgalmasabb szakaszok maradhatnak 50 km/óránál.

Depositphotos