2023. március 29. | 10:46

Egy igazán különleges darab kelt most el ennyiért, irreálisan alacsony kilométerrel az órájában.

Az autórajongók jellemzően szeretik a '90-es éveket, hiszen akkoriban a gyártóknál már megvolt a technika, hogy pokoli gépeket készítsenek. Mindeközben viszont az EU még egyiküket sem folytogatta annyira az erőszakos kibocsátási normákkal.

Így hát elképesztő autók születtek, mondhatjuk a sportautógyártás aranykorának is az időszakot. Ebben az érában született meg sokak szerint a világ legjobb elsőkerekes autójaként számontartott Honda Integra Type-R.

A kellemes formájú kupéból összesen 11 ezer darab készült és egyre ritkábbnak mondható. Ára az évek alatt folyamatosan kúszott felfelé és ez talán már soha nem fog megállni, hiszen igazi klasszikus lett.

Ennek a fő oka az elképesztő technika, ami benne rejlik. Egyfelől egy remekül vezethető autó, a futóműve feszes és jól hangolt, a kormányzása közvetlen és a gázreakció is villámgyors, persze ez inkább a motor érdeme.

Ez egy 1,8 literes négyhengeres, 16 szeleppel, amely megkapta a Honda legendás VTEC változó szelepvezérlésért felelős rendszerét. Ennek köszönhetően a rendszer jól muzsikál.

7900-as percenkénti főtengely-fordulaton 190 lóerőt tudott a motor, de simán elforgott 8600-ig, ami rengeteg egy utcai autótól. Emellé 178 Nm nyomaték is tartozott, tehát nem mozgott nehézkesen az 1,2 tonna körüli autó.

6,7 másodperc alatt érte el álló helyből a 100 km/órát, ami a maga korában tiszteletre méltó érték volt. Arról nem is beszélve, hogy egy kis elsőkerekes Honda képes volt elérni a 234 km/órás végsebességet is.

Így talán már érthető, hogy miért van ekkora rajongótábora a típusnak és miért kérnek el érte ma annyi pénzt, amennyit. Hiszen most előkerült egy nagyon jó állapotú, 25 éves, de mégis eredeti példány csupán 6220 mérfölddel az órájában, ami átszámolva kicsivel több mint 10 ezer kilométernek felel meg.

Egy ilyen autó értéke elképesztően magas lesz ahhoz képest, amit gondolnánk egy ilyen kaliberű modellről. Nem is okozott csalódást, a Broad Arrow aukciósház árverésén 151 200 dollárért kelt el, ami jelenlegi árfolyamon 53 millió forint.

A dologban annyi csalás van csak, hogy az embléma nem egészen Honda, miközben mégis. Mivel amerikai piacon a japán gyártó nem a saját nevét és logóját használta, hanem Acuraként volt jelen, így ez a ritka szép Integra Type-R is egy Acura modell.

Ha érdekelnek képek az elárverezett autóról, itt találsz többet is.

Honda