2022. január 20. | 08:50

Sok legenda kering olyan autókról, amelyek képesek voltak a milliós futásteljesítményre. Most öt olyan példányt mutatunk be, amelyek a gyártók által is igazoltan produkálták mindezt.

A nagy futásteljesítménnyel büszkélkedő autók témájában mindig a kétségek bukkannak fel elsőként. Mert nehéz elhinni, hogy valaki 800 km-t autózik az év minden napján, éveken keresztül, ugyanazzal az autóval, amihez ráadásul „alig kellett hozzányúlni”. A magas futásteljesítmény igazolásának legegyszerűbb módja a gyártó, vagy egy külső hitelesítő cég bevonása az autó vizsgálatába. És nemcsak a nagyot mondás pillanatában, hanem lehetőleg élettartamon végighúzódóan, rendszeresen előírt időközönként végrehajtott ellenőrzésekkel. És innentől egy csapásra jelentősen szűkül a milliós futásteljesítményű autók köre.

Ha pedig további észszerű feltételeket szabunk, mindössze néhány jármű marad fenn a rostán. Ilyen feltétel, hogy miközben az alkatrészek cseréje természetesen elfogadható jelenség, sőt, a motorfelújítás is az, a komplett motor lecserélése már nem engedhető meg ebben a „versenyben”.

Előfordulhatnak még más, nagy futásteljesítményű autók is a világban, de a most bemutatásra kerülő 5 példány garantáltan azt tudja, amit a számláló mutat. És hogy mi a közös bennük? Mi lehet a tartósság titka? Ez is kiderül a futásteljesítmény alapján növekvő sorrendbe állított autók és tulajdonosaik történetei nyomán.

BMW 325i (1 600 000 km)

Bátran nevezhetjük mesterséges körülmények között megvalósult álomnak, de a több mint másfél millió km-t különösebb zökkenők nélkül teljesítette ez a hármas BMW. Persze sokatmondó, hogy az E30 tulajdonosa a Mobil Oil társaság. A BMW-t 1990-ben vásárolták, újonnan. Az első 1500 km során átlagos autóként használták a 2,5 literes, soros hathengeres motorral szerelt BMW-t, ezután viszont elkezdődött a kegyetlenkedés. Szinte egyhuzamban 1,6 millió km-t hajtottak az autóval. Mindezt úgy, hogy még a garázs küszöbét sem lépték át vele. Így már az is érthető, hogy miért nincs az autón egyetlen karcolás sem, a káprázatos piros bőrülések eredeti pompájáról nem is szólva.

Az M20B25 motorral szerelt BMW ugyanis görgős padon teljesítette a hétszámjegyű kilométert. A kísérleti nyúlként használt BMW-t kikötött helyzetében 4 évig járatták, rögzített gázkarral, állandó 85 km/óráás sebességen. Még az üzemanyagot is egy folyamatosan utántöltődő tartályra szerelve kapta, hogy a tankolás miatt se kelljen leállítani a motort. Emellett azonban a kényszerű rabságban a BMW-t igen jól tartották. Az autóról készült képet ezen a linken éred el.

7500 kilométerenként megállították, és az olajcsere mellett elvégeztek rajta minden karbantartást, amit a BMW gyár egy ilyen motorhoz és hajtáslánchoz előírt. A teszt csúcspontja persze az egymillió mérföld (mintegy 1,6 millió km) megtétele után jött el. Ekkor ugyanis az olajtársaság mérnökei szétszerelték a sokat futott motort, az általános elhasználódás jeleit és rendellenes kopásnyomokat keresve.

A vizsgálódások és mérések azonban azt mutatták, hogy a teljesen egyenletes terhelés mellett a BMW motorjának kopása 1,6 millió km után is elhanyagolható volt. A motor minden paraméterben, lóerőben és nyomatékban is teljesítette egy új motor elvárásait. Mondani sem kell, hogy a teszt kiváló reklámként szolgált mind az olajtársaság termékei, mind a BMW számára...A figyelemfelkeltő teszttel azt szerették volna igazolni, hogy az előírt intervallumban történő olajcsere és a kíméletes terhelés milyen mértékben képes megnövelni a futásteljesítményt. Az már más kérdés, hogy ennek a tesztnek a világon semmi köze nem volt egy autó mindennapi használatához, így a végeredményt is érdemes fenntartásokkal kezelni.

Mercedes-Benz 280SE (1 630 000 km)

A Mercedes-Benz egyik álomsztorija 1970-ben kezdődött, amikor a Kaliforniában élő George és Luzstella Koschel vásárolt egy vadonatúj Mercedes 280SE-t. Az autót Németországban vették, de jórészt az Egyesült Államokban került bele a több mint 1 630 000 kilométer. A Mercedest 35 éven keresztül használták, gondosan betartva a használati útmutató minden egyes pontját. Az autóról készült képet ezen a linken éred el.

A Mercedes-Benz USA különleges tanúsítványt ad ki a mindig náluk szervízelő Mercedes-tulajdonosok számára, ha az autójuk hitelt érdemlően eléri az egymillió mérföldes futásteljesítményt. Ezen felül 2004-ben elindítottak egy reklámkampányt is, amiben a leghűségesebb Mercedes-tulajdonosokat keresték a világ minden tájáról. 2005-ben a német gyártó felvette a kapcsolatot a hűségprogramba jelentkező Koschel házaspárral, és miután az autó futásteljesítményének hitelességében semmi kivetnivalót nem találtak, megvásárolták tőlük a 35 éves Mercedes 280SE-t.

A gyár a Detroiti Autókiállításon már a stuttgarti Mercedes-Benz Múzeum gyűjtemény darabjaként mutatta be az autót. A Koschel házaspár végül egy új CLK320 kabrióval próbálta feledtetni bánatát az életük 35 évét meghatározó öreg Mercedesről való lemondás után.

A történethez tartozik, hogy a beletett kilométerek tekintetében a Mercedes jelenlegi bajnoka egy 1976-os 240D, amibe a gyárban regisztrált görög tulajdonos, Gregorios Sachinidis mintegy 4,5 millió km-t vezetett. A dolog egyetlen bökkenője, hogy a görög taxis ezt a csillagászati számot négy motor felhasználásával érte el. A motoronkénti milliós átlag azonban így is tiszteletreméltó eredmény.

Toyota Tundra (1 635 000 km)

Victor Sheppard alkatrészszállító sofőr 2016-ban éppen úton volt a szokásos csomagokkal felpakolt Toyota Tundrájában, amikor a megtett mérföldek számlálója 999 999-re fordult. Victor már régen várta a következő pillanatot, hiszen a Toyota vezetősége már az egymillió kilométeres (pontosan 667 000 mérföld) futásteljesítmény elérésekor felvette vele a kapcsolatot. Azonban a nagy pillanat csak nem akart bekövetkezni, mert a számláló nem gördült tovább, mert a számláló nem tud millióra léptetni, így a mérföldek további mérése egy kiegészítő eszközzel történt. De már nem sokáig.

Victortól ugyanis egy fényes ünnepség keretei között a Toyota visszavette a 9 éves Tundrát, és adott neki egy ugyanolyan típusú, vadonatúj példányt. A vörös szőnyeges ünnepségen a Tundra és a Tacoma modellek főmérnöke is jelen volt.

A Toyota az autóalkatrészeket szállító sofőr Tundráját már régen figyelte. Victor kizárólag a hivatalos márkaszervízben engedett hozzányúlni az autóhoz, így a kocsi előélete pontos dokumentációval igazolt. Victor az évek során csak ment és ment az autóval, 300 ezer mérföldnél már sejthető volt, hogy valami készül, de a sajtó figyelme csak az egymillió kilométer megfutása után terelődött a komótos tempóban, de hatalmas távolságokat vezető sofőrre és autójára.

A Toyota képviselői persze azonnal megvizsgálták a visszavett, 9 éves és egymillió mérföldet futott Tundrát. A 4,7 literes, V8-as motor első, külső szemléje során semmilyen tömítetlenséget sem találtak, a motor egyenletes, szép hangon járt. Az autó kívülről is nagyon jó állapotban volt. Mindössze a nyitott raktér környékén lehetett látni néhány kisebb-nagyobb horpadást.

A Toyota mérnökeit nagyon érdekelte a beltér és kiemelten az ülések állapota. A pickup tulajdonosa ugyanis egy hatalmas termetű úriember. A mérnökök azonban semmilyen különösebb deformálódást nem találtak a sofőrülésen. A Toyota a későbbiekben – Victor nagy bánatára - az autót az utolsó csavarig szétszerelte, és minden alkatrészét külön vizsgálatnak vetette alá.

Amikor a sofőr 2007-ben megvette a Toyota Tundrát, a motor megbízhatóságára célozva tréfásan megjegyezte a márkakereskedés vezetőjének, hogy ezzel a autóval egymillió mérföldet fog megtenni. Azt senki sem gondolta, hogy ez az ígéret meg is valósul. A régi Tundra leadása és az új átvétele köré szervezett ünnepségen Victor könnyezve búcsúzott a régi bútordarabtól, és csak ennyit mondott: „- Szívesen mennék vele tovább... Imádom ezt az autót.”

Volvo 740 GLE (1 650 000 km)

A csillagászati kilométerek megvalósulásának tipikus módja a napi ingázás. Sokunk számára kérdés, hogy mi az a legnagyobb távolság, amit még elfogadhatónak tartunk az otthonunk és a munkahelyünk között, ha naponta kell bejárnunk. Egy Vic Dres nevű alkalmazott számára az elfogadhatóság határa 130 km volt. Csak oda, méghozzá 17 éven keresztül.

Vic az 1988-ban vásárolt új Volvója iránti csodálata jeléül már az első napokban elhatározta, hogy ezt az autót legalább egymillió mérföldön keresztül fogja vezetni. Vett is egy állandóan a szeme előtt himbálózó jelvényt, amelynek felirata (GLE1000K) a 740 GLE egymillió mérföldes futásteljesítményének elérésére sarkallta. Ezek után hatalmas elszántsággal vágott a 260 km-es táv minden hétköznap történő teljesítésébe.

Mindeközben az autó karbantartására persze nagy gondossággal ügyelt. Az olaj és mindenféle folyadék csereintervallumait pontosan betartotta, természetesen az összes szíj, tömítés, gumi és műanyag illesztés folyamatos vizsgálatával együtt. Ezeken felül igyekezett elébe menni minden bajnak, a kopóalkatrészeket idejekorán cseréltette ki.

A Volvo gyár a hivatalos ellenőrzések után gyári emblémával jutalmazza a sokat futott gyártmányaik tulajdonosait. Vic így kapta meg az évek során a 6-7-8 és 900 000 mérföldek teljesítéséért járó emblémákat, amiket az autó hátuljára ragasztott. És egyszer eljött a nagy pillanat is, amiért a tulajdonos már 17 éven keresztül hajtotta a szeretett Volvót!

Mivel a számláló csak hat számjegyű, így mindössze az volt a kérdés, hogy 1 millió mérföldnél leáll-e a számlálás, vagy nullára lép át a szerkezet és onnan folytatja monoton munkáját. Ez utóbbi történt, és Vic nagy megelégedéssel nyújtotta be igényét a Volvo felé a legszebben csillogó, egymillió mérföldes emblémáért. Az autónak a 17 év alatt semmilyen nagyobb baja nem történt, bár volt néhány balesete. A forgalomban töltött rendkívül hosszú idő alatt négyszer ütközött az elszánt volvós, de mindannyiszor megúszta kisebb javításokkal.

Volvo 1800S (5 100 000 km)

Igen, több mint ötmillió. Ne legyünk telhetetlenek, az igazsághoz tartozik, hogy a motort néhányszor fel kellett újítani, viszont a blokk és a váltó a mai napig az eredeti.

Irv Gordon Volvo 1800S típusú autója úgy lett a nagy futásteljesítményű személyautók listavezetője, hogy a megszállott tulajdonos már az autószalonból történt távozását követő hétvégén 2400 kilométert hajtott az autóba. A márkakereskedésben nagyot néztek, amikor Irv a pénteken elvitt új autóval a következő hétfőn megjelent, a kötelező 1500 mérföldes átvizsgálásra…

Elmondása szerint hatalmas élményt jelentett számára az 1800S vezetése, így mindjárt egy nagy amerikai túrára indult vele. A tanárként dolgozó Irv imádta az autót, az eredetileg napi 200 km-es ingázásra szánt Volvo jelentette számára a teljes kikapcsolódást. „Nyilvánvalóan imádok vezetni. Ez számomra egyfajta elmenekülés a hétköznapokból.”- nyilatkozta a tulaj.

Irv az 1800S birtokosaként nem sokáig dolgozott tanárként, hiszen a nagy kilométerek megtételére, valamint pl. a Guinness rekordok könyve által is hitelesnek elfogadott motorállapotra felfigyelt a Volvo is, és Irv onnantól a márka nagyköveteként járta a világot, gyönyörű 1800S-ével. Emellett az autóhoz olajat biztosító Castrol Motor Oil is reklámszerződést kötött vele. Amikor Irv 2018-ban, 77 évesen elhunyt, szeretett autója mérföldszámlálója 3,2 millión állt.

És hogy mit mondott korábban, amikor arról faggatták, hogy szerinte mik lehetnek az autó élettartam növelésének legfontosabb tényezői? Az Indy Starnak adott interjújában az alábbiakat sorolta fel: „- Jó minőségű benzin minél nagyobb kúthálózatból, hogy ne rakódjon le semmi a motorban. Rendszeres karbantartás, olajcsere. Rendszeres autómosás. Csak eredeti, gyári alkatrészeket szabad használni. És soha ne bízz a kereskedő karbantartási tanácsaiban, csak a kézikönyvben, mert azt azok a mérnökök írták, akik az autót építették”.