2019. december 18. | 09:27

A baleset előidézője magára hagyta a sérülteket.

2019 márciusában komoly baleset történt a Medgyesbodzás és Medgyesegyháza közötti úton, miután egy kivilágítatlan bringás kivágódott egy autó elé. A kerékpárost cserbenhagyással gyanúsítja a rendőrség.

A két autó azért karambolozott, mert az esti órákban az egyik autó elé kihajtott egy kerékpáros, akin nem volt láthatósági mellény, ráadásul a kerékpárján sem voltak lámpák. Amikor a sofőr észrevette, hogy van valaki előtte, félrerántotta a kormányt, hogy ne üsse el az illetőt. Ennek következtében átsodródott a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött a neki szemből érkező személygépkocsival.

A frontális karambol után az autók lesodródtak az árokba, a balesetben összesen 6 ember sérült meg, szerencsére valamennyien könnyű sérüléseket szenvedtek csak. A bringás nem állt meg segítséget nyújtani, inkább lelépett, magára hagyva az autósokat és az autókban utazókat.

A mezőkovácsházi rendőrök az 50 éves pusztaottlakai férfit segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésével gyanúsítja, az ügy részleteit 2019. december 16-án továbbították a nyomozók, az eljárás iratai most már a Gyulai Járási Ügyészség asztalán hevernek.

  • Címkék: