2019. november 06. | 13:25

A hölgy nem mutatott jó példát a gyerkőcöknek.

Leszegett fejjel, a forgalomra fittyet hányva kelt át a zebrán egy idős asszony Szombathelyen, a nénit jobbról és balról egy-egy gyermek zárta közre. Ugyan az asszony semmilyen szabálytalanságot nem követett el, de attól függetlenül még felelőtlenül viselkedett, szerintem ebben mindenki egyetért velem.

A néni csupán egyszer nézett körül, mielőtt rálépett a zebrára, utána végig a földet bámulta, miközben átvezette a két gyermeket a gyalogátkelőhelyen. Egyszer sem nézett fel, így nem is lehetett biztos benne, hogy minden autós megadja majd neki az elsőbbséget.

Ha valaki elütötte volna a nőt és a gyerekeket, akkor a sofőr lett volna a hibás, ez tiszta sor, ezen nincs mit ragozni. Ugyanakkor sok gázolás elkerülhető lenne, ha minden gyalogos figyelné a forgalmat maga körül, miközben átkel a zebrán (ez a megállapítás a lámpás zebrákra is érvényes). Én nem egyszer láttam már olyat, hogy valaki a telefonját nyomkodva ment át a túloldalra, amivel gyakorlatilag az autósok kezébe adta az életét.

Mert ha valakit elsodornak a zebrán, akkor joggal mondhatja, hogy elsőbbsége volt, de az talán eszébe sem jut, hogy egy kis odafigyeléssel megelőzhette volna a bajt. Rosszabb esetben az ember az életével fizethet azért, ha nem lép le körültekintően a járdáról. Félreértés ne essék, nyilván az autósoknak kell a legjobban észnél lenniük, ha zebra közelébe érnek, de ha mindenki elővigyázatosan viselkedne, akkor sokkal kevesebb gázolás történne, ebben biztos vagyok.

Egyébként példát lehet venni arról a nőről, akit nemrég azért ütöttek el a zebrán, mert fontosabb volt neki a rá bízott gyermek egészsége, mint a saját testi épsége.