2019. november 01. | 13:48

Talán nem hiszed, de egy gyermek áll a zebra előtt. Tényleg.

Ősszel korábban sötétedik, sőt, az óraállítás miatt gyakorlatilag már délután leszáll az est. A romló látási viszonyok között nehezebben veszik észre az autósok a gyalogosokat, még akkor is, ha a járókelők szabályosan közlekednek.

Az Alapjárat Extra csoportban osztotta meg az alábbi fotót egy hölgy, mely egy fontos tanúságra hívja fel a figyelmet. A fényképen egy gyalogátkelőhely látható ugyanolyan távolságból egy autós szemszögéből. Bár elsőre úgy tűnhet, hogy csak a felső képen készül egy gyermek arra, hogy átkeljen a zebrán, valójában az alsón is pont ugyanez a szituáció látható. Légy őszinte, neked mennyi idő kell, amíg kiszúrod az alsó fotón is a gyerkőcöt?

Ha azt mondod 5-10 másodperc, akkor óriási bajban vagy, hiszen még egy 30 km/órás sebességgel közlekedő kocsival sincs sanszod arra, hogy biztonságosan megállj. Egy gyermek pedig egy ilyen tempóval közlekedő autóról bőven gondolhatja, hogy meg fog állni, és elsőbbséget ad neki, hiszen ő jó eséllyel nincs tisztában azzal, mennyire látható, vagy éppen hogy nem látható a sötét színű öltözékben.

A gyalogátkelőhelyeket ugyan a KRESZ szerint úgy kell megközelíteni, hogy ott a gyalogos az úr, egész pontosan így szól a passzus:

"(1) Kijelölt gyalogosátkelőhelyen a járművel a gyalogosnak elsőbbséget kell adni. Útkereszteződésnél a bekanyarodó járművel - kijelölt gyalogosátkelőhely hiányában is - elsőbbséget kell adni a gyalogosnak, ha azon az úttesten halad át, amelyre a jármű bekanyarodik.

(2) Azt a helyet, ahol az (1) bekezdés értelmében a gyalogosnak elsőbbsége van, a jármű vezetőjének csak olyan sebességgel szabad megközelítenie, hogy a jármű vezetője az elsőbbségadási kötelezettségének eleget tudjon tenni. A jármű vezetőjének a kijelölt gyalogos-átkelőhelyet csak fokozott óvatossággal és olyan sebességgel szabad megközelítenie, hogy a járművel, amennyiben szükséges, a gyalogos átkelőhely előtt meg is tudjon állni.

(3) A kijelölt gyalogosátkelőhely előtt megálló vagy forgalmi okból álló jármű mellett meg kell állni és továbbhaladni akkor szabad, ha a vezető meggyőződött arról, hogy azt a gyalogosok elsőbbségének a megsértése nélkül megteheti."

A fentieket valóban célszerű betartani, ugyanakkor egyáltalán nem életszerű, hogy valaki arra számítson, hogy egy szürke villanyoszlop elől/mögül egy szürke kabátban kilépő gyermeket átengedjen. Én legalábbis nem hiszem, hogy mindenki 20-30 km/órára lassít minden egyes gyalogátkelőhely előtt egy olyan útszakaszon, ahol 50 km/h a megengedett legnagyobb sebesség, és egy komoly kocsisor próbálja tempós tovahaladásra ösztökélni feszélyezően közel kerülve gépjárműve hátsó fertályához.

Mi a megoldás?

Gyalogosként bármilyen irányba is halad a divat, mindig célszerű szem előtt tartani, hogy egy sötétszürke vagy éppen fekete kabátban jóval nehezebb látszódni, mint egy fehér vagy egy neonsárga ruhadarabban. Ez nem jelenti azt, hogy mindenkinek láthatósági mellényben kell járnia-kelnie, vagy épp McDonalds bohócnak kell öltöznie, de úgy gondolom van ésszerű opció.

Gépjárművezetőként viszont érdemes észben tartani, hogy a fenti tanácsokat nem fogja minden járókelő megfogadni, és a zebrára bárhol, bármikor leléphet akár fiatal, akár idős, emberi szemmel nehezen kivehető színárnyalatú ruhadarabban. Amondó vagyok, inkább legyen mögöttem ideges egy látási viszonyokat figyelembe nem vévő sofőr, mint előttem elütve egy szerencsétlen színválasztású kabátban elgázolt gyalogos.