2022. január 13. | 12:23

Úgy tűnik, a sugárhatjóművel szerelt Model S még a Plaid kivitelnek is képes meglepetést okozni.

Azt követően, hogy gyorsulási verseny során már sikerült legyőznie egy Tesla Model S P100D-t, a Matt Mikka által készített, sugarhajtású Model S P85D most visszatért, hogy összemérje tudását a világ legjobb 0-100-as sprintidejét magáénak tudó szedánjával, egy Model S Plaiddel.

Egy sugárhajtású autó gondolata azt követően született meg Matt fejében, hogy Elon Musk azt ígérte a második generációs Tesla Roadsterrel kapcsolatban, hogy igény esetén az autó hátulján sugárhajtóműveket fognak elhelyezni. Ez pedig kétségkívül az autóipar történetének egyik legőrültebb elképzelése. Az ötlet nyomán Matt úgy döntött, kipróbálja, mi is történik, ha három sugárhajtóművet szerel egy Tesla Model S hátuljára

A versenyt az AMS Performance hozta tető alá a két Model S között. Bár a Matt által épített rendszer nem tökéletes, a sugárhajtású P85D így is számottevően gyorsabb, mint a gyári állapotú P85D. Még ha az utólag felszerelt hajtóművek által biztosított tolóerő önmagában még nem is teszi gyorssá a Model S-t, ha mellé tesszük az autó két villanymotorja által együttesen leadott 469 lóerőt és 931 newtonmétert, a teljesítménynövekedés nagyon is szemmel látható. De vajon elegendő-e ahhoz, hogy legyőzze a Plaidet?

Az első két menet alatt a Plaid akkumulátora még nem volt elég meleg, így az autó rendszere nem engedélyezte a „drag strip” üzemmód használatát. Érdekes látni, hogy az elrugaszkodást követően a surgárhajtású Tesla rendre gyorsabbnak bizonyul.

Ha szeretnél Teslát venni, akkor keresd fel a mah-ev.hu weboldalt! Král Ádám (adam.kral@mahzrt.hu), és Luczek Dávid (david.luczek@mahzrt.hu) készséggel állnak rendelkezésedre telefonon (+36-20-666-8888) vagy e-mailben.