Mára már tudjuk, hogy nem Michael Schumacher volt a népszerű autós műsor overálos tesztvezetője, de arról most árult el részleteket az eredeti Stig, hogy hogyan maradt titokban kiléte éveken át.
Mára már nem titok, hogy nem a hétszeres F1-es világbajnok Schumacher, hanem Ben Collins volt a Stig a Top Gear című autós műsorban nyolc éven át, 2003 és 2010 között. A sorozat legsikeresebb érájában Jeremy Clarkson, James May és Richard Hammond mellett láthattuk a legkülönfélébb autókat hajtani a műsor házi versenypályáján.
Az első részben Clarkson így mutatta be a fehér versenyoverált és sisakot viselő karaktert:
„Nem tudjuk a nevét, tényleg nem tudjuk, senki sem tudja és nem is akarjuk tudni, mert ő egy autóversenyző.”
Collins a Road To Success (Út A Sikerhez) podcastben mesélt arról, milyen volt teljes inkognitóban élnie életének ezt a felét, hogy ne derüljön ki titkos mellékállása. A versenyző múlttal rendelkező pilóta karrierje nem indult korán, 18 évesen vett részt először olyan futamon, ami valamit is számított, innen viszont nem volt megállás.
A csúcsot a Le Mans-i 24 órás versenyen az Ascari csapatánál érte el, nem sokkal ezután jött a lehetőség a Top Gear stábjától: kapott egy Ford Focus-t az időközben legendássá vált Dunsfold Aerodrome második világháborús repülőtéren, hogy bizonyítson, ám elsőre nem győzte meg a műsor producerét, Andy Wilmant, aki annyit kérdezett csak csalódottan: „Ez a leggyorsabb, amivel menni tudsz?”
Végül valamiért mégis őt választották egy hónappal a próba után, így megkapta a híres fehér öltözéket. Innentől senki nem tudhatta, hogy ő a Stig, olyannyira, hogy sisakját sosem vette le a stábtagok előtt és mindig titokban öltözött át.
Amikor távolabbi helyszíneken forgattak és hotelszobát foglaltak, akkor ő álnévvel tette ezt. Azt mondta, a tökéletes alkalom az lett volna arra, hogy leleplezze magát a műsorban, ha megvalósul az, hogy a híres műsorvezető trióval együtt vegyen részt egy 24 órás Le Mans-i versenyen, ám ez sosem jött össze. Viszont így is imádott minden napot, amit így tölthetett.
Ellenben amikor a BBC Radio Times közölt egy sztorit arról, hogy szerintük ő a Stig, onnantól a dolgok kezdtek szétesni, végül Collins hagyta el a szériát, ám kilétére akkor sem derült egyértelmű fény. Végül egy jogi csatába is keveredett a műsort készítő csatornával, mikor kiadta saját magát leleplező könyvét The Man in the White Suit – vagyis Az ember a Fehér Ruhában – címmel. Mint tudjuk, nem ez az egyetlen ügyvédekkel tárgyalt incidens a sorozat történetében, legutóbb egy baleset miatt fizetett hatalmas kártérítést a BBC.