2021. augusztus 04. | 14:04

A kocsi a maga korában csúnyán megbukott, ma viszont már vadásznak rá a gyűjtők.

A repülő kocsik körül mostanában nagy a felhajtás, az autógyártókat komolyan érdeklik az ilyen jellegű mobilitással kapcsolatos projektek, pénzt is ölnek ezekbe a kutatásokba. A Hyundai észak-amerikai vezérigazgatója pedig nemrég azt állította, hogy a légi taxik már 2025-ben szolgálatba állhatnak. Néhány évtizeddel korábban még a kétéltű jármű jelentette a szenzációt, ismerjük is meg közelebbről a németek által piacra dobott gépet.

A német gyártmányú Amphicar 770 ötletgazdája Hans Trippel volt, aki a két világégés között jártasságot szerzett a kétéltű járművek építésében, ő alkotta meg a Trippel SG6 Schwimmwagen nevű masinát is, amelyet aztán a német hadsereg bevetett a második világháború alatt.

A járművet 1961-ben dobták piacra, és Trippel meg volt győződve arról, hogy Amerikában imádni fogják a konstrukciót, úgy gondolta, hogy a tengerentúlon kapkodni fognak a kétéltű kocsi után. Az uszonyok és a krómozott hátsó rész a klasszikus modellekre emlékezteti az embert, bár a vízből való felkapaszkodáshoz szükséges extrém kilépési szög miatt megalkotott különleges orr-rész folytán az autó elölről inkább egy Jeepre hasonlít.

A meghajtásról egy hátul elhelyezett, 1147 köbcentiméteres, közel 50 lóerős, négyhengeres Triumph motor gondoskodott. Normál üzemmódban, vagyis az úton történő közlekedéskor a teljesítmény egy négyfokozatú sebességváltón keresztül jutott el a hátsó kerekekre, a vízben pedig két hajócsavar segítségével haladt. Bizarr módon a szárazföldön és a vízben ugyanúgy lehetett kormányozni a járművet, az autó a kerekek segítségével fordult a vízben, nem pedig a hagyományos kormánylapát közreműködésével.

A 770-es név onnan ered, hogy a jármű a vízen 7 mérföld/órás (11 km/órás), a szárazföldön pedig 70 mérföld/órás (113 km/órás) sebességre volt képes, vagyis igazából sem autónak, sem hajónak nem volt túl jó. Ez a tény – no meg, az, hogy igazából senkinek nem volt égető szüksége egy ilyen modellre – magyarázat arra, hogy Trippel várakozásai ellenére miért fogyott viszonylag kevés a kétéltű kocsiból az USA-ban. 1961 és 1968 között kevesebb mint 4000 Amphicar talált gazdára, miközben a németek 20 000 darabot szerettek volna eladni ebben az időszakban.

Magyarán az Amphicar a saját korában megbukott, de ma már vadásznak rá a gyűjtők. A képeken látható példány augusztus 13-án kerül árverésre Kaliforniában a Bonhams aukciósház jóvoltából. A becslések szerint 40-50 000 dollár közötti összegért kelhet el.