2020. április 22. | 13:23

B. Levente finoman szólva sem viselkedett úriasan vezetés közben.

A dunakeszi rendőrök 24 órán belül elfogták azt a közlekedési szabályszegőt, aki előbb a záróvonalon előzött, majd nyomott egy hatalmas satuféket, miután felbosszantották.

Az Alagimajor irányából érkező büntetőfékező sofőr, B. Levente 2020. április 19-én kora délután Dunakeszin a Fóti út felé közlekedett a gépkocsijával. Levente nem vette jó néven azt, hogy az előtte haladó kocsi lassan megy, ezért a Repülőtéri úton a záróvonalat átlépve megelőzte azt, konkrétan bevágott a másik elé. Ezt a megelőzött sofőr szívta mellre, ezért a rendőrség cikke szerint ráfeküdt a dudára. Levente válaszul egy jókorát satufékezett, de ezzel még nem ért véget a sztori.

A megállásra kényszerített sofőr a büntetőfékezés után jobbról megpróbált előzni, mire a 22 éves férfi szándékosan ráhúzta a kormányt a másik autójára. Levente ezt követően gyorsan elhajtott a helyszínről. Szerencsére senki sem sérült meg a csetapatéban, az autókban sem keletkezett anyagi kár.

A dunakeszi rendőrök a bejelentést követő 24 órán belül azonosították, elfogták és kihallgatták Leventét, akitől iziben elvették a vezetői engedélyét. A 22 éves férfival szemben közúti veszélyeztetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség.

  • Címkék: