A BMW folyamatosan arra törekszik, hogy enyhítse környezeti terhelését és kitűzött céljuk 2050-re teljesen karbonsemlegessé válni, ehhez pedig most egy fontos lépést tettek.
Nagyvonalakban azt takarja a vegán fogalom, hogy semmilyen állati eredetű dolgot nem fogyaszt vagy használ fel mindennapjaiban lehetőség szerint, ezt kezdené el a BMW-csoport is.

Ők úgy csatlakoznának ehhez, hogy a bőrgyártást elengedve innentől vegán bőrrel helyettesítenék a prémium hatású felületeket például a kormánykeréken. A gyártó azt ígéri, hogy az anyag rendelkezik a hagyományos bőr azon jó tulajdonságaival, amiért annyira szeretjük, miszerint tartós, ellenálló és jó fogású. Emellett viszont a valódi bőr alkatrész elkészüléséhez kapcsolható ellátási lánc 80 százalékkal tisztább lehetne, mint jelenleg.
Ezzel a megoldással a vállalat évi 23 000 tonnával kevesebb szén-dioxidot bocsáthat ki, illetve 1600 tonnával kevesebb hulladék termelődik. Persze emellett marad hulladék, de ezek sem a környezetet terhelnék, hanem a gyártási folyamatok alatt újra felhasználják ezeket és például szőnyeg készülhet belőlük.
A BMW-csoportnál nem szeretnék, hogyha ügyfeleiknek bármilyen jellegű áldozatot kéne hozniuk a karbonsemlegessé válás oltárán, ezért a helyettesítő anyagok kiváltására rengeteg pénzt és időt szánnak. Nyitottak együttműködésekre különféle cégekkel vagy akár start-up vállalkozásokkal is cserébe, hogy egy tisztább jövőt építhessenek változatlan színvonal mellett.