Már a nap 24 órájában üzemelnek az önvezető személyszállító járművek, az emberek pedig kedvet kaptak egy kis mókához a hátsó ülésen.
Kalifornia állam engedélyezte a Waymo és Cruise vállalatok számára, hogy az önvezető taxikat San Francisco egész területén, a nap 24 órájában üzemeltessék. Eddig csak előre meghatározott utcákban, és csak este 10 és reggel 5 között működhettek.
Az éjszakai üzemmód kapcsán felmerülhet a kérdés, vajon akadtak-e olyan kalandvágyó párok, akik intim együttlétek céljából vették igénybe a robottaxikat? A válasz természetesen igen.
A San Francisco Standard napilapban a múlt héten megjelent egy cikk, melyben négy olyan embert szólaltattak meg, akik saját bevallásuk szerint a Cruise egyik taxijában elégítették ki nemi vágyaikat. A Waymo szóvivője az újságnak elmondta, az utasaik döntő többsége tisztelettudóan követi az előírásokat, tehát az ő autóikban a jelek szerint eddig senkinek nem támadt kedve a hancúrozáshoz.
„Igazi úttörőnek érzem magam. Érdekes felismerés, hogy az elsők között csinálhattam egy önvezető autóban. Vicces helyzet volt, annyira meleg volt a kocsiban, hogy a szélvédő is teljesen bepárásodott. Ez egy normál autóban problémát jelentene, itt azonban nincsen sofőr, akit ez zavarna a kilátásban” – fogalmazott egy Alex nevű férfi, aki saját bevallása szerint legalább hatféle pózban szeretkezett a robottaxiban.
A büszke úttörő egy dologgal azonban valószínűleg nem számolt. A Cruise biztonsági okokból minden egyes fuvarról videófelvételt készít. Ha valami szokatlan történik az utazás során, akkor a helyzet tisztázása érdekében a kezelőszemélyzet megtekintheti a kameraképeket. A hangokat azonban csak folyamatban lévő segélyhívás esetén rögzítik.
A hátsó ülésen történő örömszerzéssel így a résztvevők nem csak az önvezető személyszállításból való kitiltásukat kockáztatják. A mai világban könnyen elképzelhető, hogy valaki feltöri a videók tárolására szolgáló szervert, a felvételt pedig közzéteszi az interneten.
Arról nem beszélve, hogy a többi autós, a gyalogosok, vagy akár a rendőrök is rajtakaphatják az intim tevékenységet folytató párokat. Ám a fent említett Alex számára mindez csak növeli az élvezeti faktort.
„Egyszer egy járókelő benézett az ablakon, miután felismerte a helyzetet, elmosolyodott. Nem volt semmiféle negatív reakció, bizonyos emberek tűréshatárába beleférnek az ilyen dolgok” – nyilatkozta a férfi a helyi napilapnak.
Alex egyik partnere egy Megan nevű nő volt. Szerinte nem a robottaxiban élte át élete legkényelmesebb együttlétét, ám a nyilvános együttlétet körülvevő tabu miatt izgalmas volt számára a helyzet.