Három különböző érából származó autóval próvábálták ki, milyen megállni havon és jégen ABS segítségével.
Korábban sok érdekes videóvla örvendeztette meg a nézőit a Warped Perception videósa, elég csak a számtalan miniatűr belső égésű motorra gondolni, amit összeszerelt. De azt is megmutatta már, hogyan néz ki a gumiabroncs belseje menet közben.
A kísérletei során sokszor használ szuperlassított felvételeket, most is ezen volt a hangsúly. Arra volt ugyanis kíváncsi, hogyan működik az ABS három különböző érából származó autón. Az egyik egy '94-es Toyota Supra, a másik egy 2006-os Mercedes E55 AMG, a harmadik pedig egy 2021-es Tesla Model X.
Az ABS elsődleges célja ugyebár, hogy csúszós útfelület esetén is irányítható maradjon az autó, de a fékút hosszában is van szerepe. Apró fékezésekkel előzi meg azt, hogy a kerekek megcsússzanak. De ezek kívülről elég nehezen láthatóak szabad szemmel, hiszen minden nagyon gyorsan történik. A sofőr ugyan érzi a lába alatt, hogy működik az ABS, azért jó dolog lenne megnézni a kerekeket is ilyenkor.
Most erre is lehetőség adódott. A videó készítője először száraz aszfalton kezdte kipróbálni az autókat, de ez egyrészt nem annyira érdekes, hiszen itt nem nagyon csúsznak a kerekek egyébként sem, másrészt a teszt közben eleredt a hó, így a Teslára már nem jutott alkalom száraz körülmények közt.
Ezért a videót is a havas teszt indulásától ágyaztuk be. Nagyjából 40-45 km/órás tempóról fékez nullára minden alkalommal, itt pedig megtekinthető, hogyan mutat ez szuperlassításban, látszik, hányat "pumpál" a fékekre az ABS havas és jeges úton, mire teljesen megáll az autó.
Warped Perception