2020. április 14. | 10:44

A negyvenéves autó korábban Brassó megye útjait rótta.

Az új típusú koronavírus-járvány miatt szellemvárossá változó New York utcáin megjelent egy 1300-as Dacia, amely korábban a hírhedt 66-os utat is megjárta oda-vissza.

Eduard Pălăghiţă román kisvállalkozó 1995-ben költözött ki Amerikába, majd amikor lett elég pénze rá, akkor hozatott magának Romániából egy 1300-as Daciát (erre 2015-ben került sor). Pălăghiţă azt nyilatkozta korábban, hogy a kocsit azért vitette be az USA-ba, hogy azzal végigjárja a hírhedt 66-os utat. Ezt abszolválta is, a nagy kaland előtt persze pénzt nem kímélve felújította az 1977-ben gyártott kocsit és kért rá egyedi rendszámot (77 Dacia). A tulajdonos a régi rendszámot ezzel együtt sem szedte le a kommunista autócsodáról, amely anno Brassó megye útjait járta rendszeresen.

Pălăghiţă nemrég a szinte teljesen üressé vált New Yorkban tett egy kört a Daciával, felkereste a metropolisz ikonikus helyszíneit, és olyan fotókat csinált az autójáról és az abban utazó kutyusáról, amelyek elkészítésére rendes körülmények között nyilvánvalóan nem lett volna lehetősége. A Facebookra feltett képgalériának a következő címet adta:

„A soha nem alvó város most elszenderedett.”

A képeken látható Dacia egyébként nem teljesen ismeretlen az amerikaiak számára, tudniillik ez az 1300-as egyszer már feltűnt a Gotham című amerikai filmsorozatban.

A Dacia a Renault-val kötött egyezség értelmében megkapta a Renault 12 terveit és az összeszereléshez szükséges szerszámokat és felszereléseket. A Romániában készülő autó neve Dacia 1300 lett, melyet 1969 és 1979 között gyártottak. Ezután jelent meg a Dacia 1310, mely alapjául az 1300, így az R12 szolgált. A 35 éves gyártási időszak alatt összesen 1 959 730 Dacia 1300 készült el, ezen kívül 1975 és 2006 között még 318 969 Dacia Pick-Up hagyta el a gyártósort, melyek alapjául szintén a Renault 12-n alapuló Dacia 1300 szolgált. (Forrás: Wikipédia)

New York államban a hétfői adatok szerint már több mint 170 ezer koronavírus-fertőzöttet és több mint 9 ezer halálos áldozatot regisztráltak. Az USA-ban változatlanul abban a régióban a legmagasabb a diagnosztizált koronavírus-fertőzések és a halálozások száma.

  • Címkék: