Maga a Maserati Biturbo egy nagy, luxus GT-családra utal, forgalmazásuk 1981 és 1994 között történt. Az eredeti Biturbo egy kétajtós, négyüléses notchback coupét takart, ami valamivel kisebb, mint a korabeli BMW E30. Gyakorlatilag a fastback és a szedán forma közé helyezhető el, jóval rövidebb far-résszel és elkülönített csomagtérrel rendelkezik. Ahogyan a nevéből is következtetni lehet, a motorháztető alatt két turbófeltöltőt találunk minimum kétliteres, V6-os erőforrással, hátsókerék hajtással.

A torinói Centro Stile Maserati akkori dizájnfőnöke, Pierangelo Andreani tervezte a Quattroporte III-ból kiindulva, ez utóbbi modell megalkotása az Italdesign nevéhez, azon belül is a legendás Giorgetto Giugiaróhoz fűződött. A Biturbo készült négyajtós szedán, a már említett coupé és kétajtós cabrio, vagyis spyder kivitelben egyaránt. Számos motorváltozatban dobták piacra: 1 995-2 790 köbcentis motorokkal, eleinte karburátoros 18 szelepes, majd befecskendezéses 24 szelepes variációkban, 180 lóerőtől egészen 285 lóerőig elérhető volt. Akit érdekelnek a műszaki adatok az a Maserati Biturbo oldalát böngészve kiélheti fétiseit!

Maserati Biturbo Spyder (AM333)

Na de essen most pár szó a képeken látható nyitott tetős változatról! A cabrio Biturbót a Zagato tervezte és gyártotta Milánóban, különlegessége, hogy ez volt a Zagato első munkája 30 év után, amit a Maseratinak készített az A6G/2000 óta. A Spyder 2,4 méteres tengelytávval rendelkezett, 11,4 centivel rövidebbel, mint a kupé verzió és mivel egy szigorúan kétüléses autóról van szó, a csomagoknak nagyobb tér jutott, mint az eredeti kétajtós Biturbo esetében. Ez a tető nélküli kasztni volt az, amit a későbbi hardtoppal rendelkező Maserati Karif megkapott. Az első Spyder az 1984-es Torinói Autószalonon mutatkozott be 2.0 literes és a 2.5 literes, exportra szánt motorokkal.

Debütálása után két évvel már befecskendezéses motort kapott, innentől kezdve hívták Spyder i-nek. 180 lóerőtől egészen a 245 lóerőig volt elérhető, a legtöbbet, 1049 darabot a 2 491 köbcentis, 192 lóerős karburátoros motorból gyártották. A legritkábban előforduló típusból 122 darab készült, ez volt a Spyder i 2500, mely szintén 2491 köbcentis, 188 lóerős befecskendezéses V6-ossal operált.

1989-ben megkapta első ráncfelvarrását a modell, innentől kezdve hívták Spyder i 1990-nek (vagy ’90-nek). Ugyanazokat a Gandini-féle módosításokat eszközölték rajta, mint a többi kivitelen egy évvel korábban: lekerekített hűtőrács, öblösebb lökhárítók, aerodinamikailag fejlettebb viszapillantók és 15 colos kerekek öt csavarral rögzítve. Az exportra szánt modelleket továbbra is a nagyobb, 2790 köbcentis motorokkal látták el, a négysebességes automata váltó pedig továbbra is külön kérhető volt a háromfokozatú helyett.

A harmadik széria, a Spyder III 1991-ben mutatkozott be Gandini következő, teljes modellcsaládot érintő frissítése során. Új motorháztető és hűtőrács jelent meg, ellipszis alakú fényszórókat kapott a karosszéria színével megegyező házban, pici spoilert az első szélvédő aljára, mélyebb színeket és 16 colos, hét küllős kerekeket. A Spyder III már a Maserati részlegesen önzáró differenciálművére tett szert, a 2.0 literes motor 24 szeleppel, a 2.8 literes motor 18 szeleppel működött, ez a 2.8 literes Biturbo modell volt az, ami sosem kapta meg a 24 szelepes hengerfejet.

A Spyderből a 10 év alatt 3 076 darab készült, felállítva a termelési rekordot a Maserati Spydereket tekintve.