2019. május 19. | 13:38

Csupán tíz darab készült belőle, amelyből a legelső most kalapács alá kerül

A Ferrari 348-ról manapság nem lehet új vagy éppen érdekes hírt hallani, a napokban viszont az RM Sotheby's aukciós ház oldalát böngészgetve a május 25-i aukció tételei közt megakadt a szemem ezen a sárga 348 Zagatón.

A Ferrari 348 TB 1989-ben debütált és viszonylag nagy népszerűségnek örvendett. Legalább nyolc féle módozat készült belőle, ebből kettő kimondottan zárt pályára.

Arról viszont jóval kevesebben tudnak, hogy egy olasz manufaktúra, a Zagato készített belőle tíz darab kicsit átdolgozott karosszériával rendelkező változatot, amelyek hatalmas ritkaságnak számítanak szerte a világon.

A szóban forgó példány nem csupán egy, a tízből, hanem ez az első! Ez az a prototípus, amelyet az 1991-es Genfi Autószalonon bemutattak a nagyközönségnek. Legalábbis az RM Sotheby's aukciós listája szerint.

Akkoriban a Zagato módosításai elég esztétikusnak számítottak, mint például a kettős buborékos tetőpanel, a két hármas csoportban elhelyezett hátsó lámpák, az oldalanként kettő kör alakú ködlámpa, amely körülveszi a Ferrari emblémát a lökhárító közepén. Továbbá érdekesek a középen elhelyezett 3,4 literes, 300 lóerős V8-os erőforrás takarására szolgáló üvegfedélen vágott nagyobb rések amelyek a hűtést szolgálják.

A fentieken kívül az alacsonyabb tetővonal a Zagato Elaborazione tipikus ismertetőjegye. Ahogy az O.Z. Racing kerekek és az átszabott szarvasbőr belső. Illetve szembetűnő az oldalsó légbeömlők alakja. A hátsó lámpatestekről lekerült a rács, illetve az első légbeömlő is eltűnt.

Ennek a kimondottan ritka prototípusnak csupán egy tulajdonosa volt, aki megőrizte eredeti állapotában, az órája szerint mindössze 19 500 km van benne. Ezt a példányt korábban kiállították a maranellói Ferrari múzeumban és a 2004-es Villa d'Este Concorso d’Eleganza-ban is meg lehetett tekinteni.

Az előzetes becslések alapján 200 000 euro körül, azaz 70 millió forint körül becsülik az árát, amely tartalmazza az eredeti használati útmutatót és néhány szerszámot is. Ez az autó bármelyik gyűjteménynek ékes darabja lehet.