Elmondásuk szerint ennél már tényleg nem lehet egyszerűbben feldolgozni a témát.
Teljesen érthető és jogos a felháborodás sok autós részéről, akik a kátyúk miatt bosszankodnak az utakon. Tényleg sok szakasz inkább a katasztrófaturistáknak lehet izgalmas, nem az autósoknak, de érdemes megnézni a másik oldalt is.
Bár kellett idő, hogy az össz-úthálózat állapota leromoljon a jelenlegi szintre és innen már ténylég nem egyszerű visszahozni. Csak lassan és fokozatosan lehet újrahúzni az utakat és kátyúkat befoltozni, sőt, ilyen időszakban ez nem is mindig opció.
Ilyen időjárási viszonyok, beleértve hőmérséklet és csapadékmennyiség mellett más a módszertan mint nyáron, összességében nem lehet olyan minőségű munkát végezni. Emellett ráadásul ebben az időszakban alakul ki a legtöbb kátyú. Az sem elhanyagolható szempont, hogy csak olyan utat tudnak felújítani, amihez megvan az anyagi forrás.
Nagyjából ezekről a dolgokról szól a Magyar Közút Nonprofit Zrt. TikTokra feltöltött videója. Egy kissé gyerekmesékre emlékeztető narrátori hang meséli el a kátyú kialakulásának okait, majd azt, hogy mikor és hogyan lehet javítani.
A lebutított stílus talán annak a jele is lehet, hogy a Magyar Közút sokat küzd értetlen kommentelőkkel, akik a fotelből kritizálják a munkájukat anélkül, hogy legalább egy picit is tudnák, miről beszélnek. A videó alá ezért azt írták oda, hogy ennél egyszerűbben már nem lehet összefoglalni ezt a témát.
A videóban a magyarázat közben egyébként a vonatkozó részeket vagy animációval vagy pedig élő munkával szemléltetik. Az egészből kiderül, hogy nem olyan egyszerű a műfaj, mint ahogy azt a meleg szobából vagy irodából gondolná az ember.
Emellett nem minden esetben rajtuk múlik a dolog, hiszen a kátyúzáshoz és útjavításhoz szükséges alapanyagok beszerzése is télen esetenként lehetetlen. Emellett emlékeztetnek arra is, hogy sok útért nem ők a felelősek, hiszen az autópályákat kiadták a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nek, míg a településeken jellemzően önkormányzati fenntartású utak vannak.