2021. október 06. | 14:45

Elon Musk vállalata pert vesztett egykori munkavállalójával szemben, aki faji megkülönböztetéssel vádolta korábbi munkáltatóját.

Bírósági pert vesztett egykori munkavállalójával szemben a Tesla. Owen Diaz 2015 júniusa és 2016 májusa dolgozott a kaliforniai vállalatnál, ahol állítása szerint napi szinten érték rasszista atrocitások. A férfi ügyvédjeitől származó információk szerint a színesbőrű dolgozóknak gyakran mondták, hogy menjenek vissza Afrikába, valamint a mosdókban is több faji megkülönböztetésre utaló graffitit találtak.

A hét elején a bíróság Diaz javára döntött, a Tesla pedig 6,9 millió dollárt (2,1 milliárd forintot) kénytelen fizetni az érzelmi megrázkódtatás miatt, további 130 millió dollárt (40 milliárd forintot) pedig büntető kártérítésként. Ez utóbbi példát kíván statuálni a többi vállalat számára – hasonló bírságot kaphat az a cég, mely hasonló cselekményeket követ el.

A Tesla egyelőre még nem adott ki hivatalos közleményt az ítélettel kapcsolatban, amely ellen valószínűleg fellebbezni fognak. A kaliforniai vállalat azzal védekezett a bíróságon, hogy Owen Diaz technikailag nem az ő alkalmazottjuk volt, hiszen őt egy munkaerő-közvetítőtől kölcsönözték.

„Sikerült megértetnünk a védencem helyzetét az esküdtszékkel. A Tesla a zéró toleranciáról és a kötelességük teljesítéséről szónokolt a bíróságon. Az esküdteket ez egyáltalán nem hatotta meg. Tulajdonképpen a Tesla egyáltalán nem vállalt felelősséget a történtekért” – mondta J. Bernard Alexander, Diaz ügyvédje a CNBC televíziós csatornának.

Az amerikai TV-társasághoz egy blogon keresztül jutott el Valeri Capers Workman, a Tesla alelnöke által kiadott belső közleménye.

„Mr. Diaz mellett három további szemtanú (mindannyian harmadik fél által foglalkoztatottak) is megerősítette, hogy rendszeresen hallottak rasszista megjegyzéseket, beleértve az „n-betűs szó” használatát. Ez természetesen nem megengedett egy munkahelyen, ám a tanúk abban is egyetértettek, hogy ezek a kifejezések „baráti” stílusban hangzottak el, és általában afroamerikai dolgozók használták őket. A mosdókban korábban észlelt feliratokat a takarító személyzetünk eltávolította. A tanúk közül senki nem mondta, hogy az „n-betűs szót” bárki is Mr. Diaznak címezve használta volna. Mr. Diaz a történtek ellenére azt javasolta gyermekeinek, hogy jöjjenek a Teslához dolgozni” – áll a belső használatra szánt üzenetben.

A Teslának nem ez az első rasszizmussal összefüggésbe hozható peres esete. Idén júliusban egy Melvin Berry nevű férfi hasonló ügy miatt kapott 1 millió dolláros (310 millió forint) kárterítést.