A hazai használtautó-kínálatban ennyi pénzért garantáltan ezek a modellek csalják a legszélesebb mosolyt az arcodra.
Hagyjuk meg a megbízhatóságot, a fogyasztást vagy az észszerűséget a puhányoknak, fókuszáljunk most inkább a vezetési élményre! Ebben az írásban igyekeztem összeszedni azokat a használt autókat, amelyek beleférnek 2 millió forintba, van belőlük legalább egy minimális kínálat idehaza, és ami még fontosabb, sok örömet okoznak és széles mosolyt csalnak a vezetőjük arcára. Figyelem, teljesen szubjektív összeállítás következik, te nem biztos, hogy ezeket választanád!
10. Škoda Fabia 1.9 PD TDI vRS
- Teljesítmény: 131 LE
- Gyorsulás 0-100: 9,6s
- Végsebesség: 204 km/óra
Már az első generációs Škoda Fabiából is létezett felpaprikázott vRS-kivitel, és milyen jól tették a csehek, hogy bevállalták. Érdekes módon azonban nem egy erős benzinmotort építettek bele – pedig ott volt a konszern polcán a remek 1.8T -, hanem egy dízelre, a PD TDI-re esett a választás. De ez ne tévesszen meg senkit se, mert ezt az autót nem arra tervezték, hogy 5 literből eljárjanak vele, bár kétségtelenül arra is képes.
A 131 lóerős motor már a Škoda zászlóshajóját, az akkori Superbet is nagyon jól vitte, még abban a nagy karosszériában is sokkal erősebbnek érződött, mint amilyen valójában volt. Gondolhatod, hogy mit művelt az apró Fabiával. Ez az autó egy igazi kis méregzsák, amolyan sleeper, amellyel az Autobahn aszfaltján is komoly meglepetést lehet okozni a sokkal erősebb gépekkel közlekedőknek. Kár, hogy a nehéz motor kissé orrtolóssá tette, így a kanyargós utakra akad nála szórakoztatóbb gép.
9. Volkswagen Golf GTI
- Teljesítmény: 200 LE
- Gyorsulás 0-100: 7,2s
- Végsebesség: 243 km/óra
A kétezres években készített Golf V GTI kétliteres, turbós benzinmotorja még megúszta a nagyon szigorú emissziós normák szorítását, ebbe még csomagoltak, pontosabban csomagolhattak a mérnökök menni akarást. Bezzeg a maiak csak környezetvédelmi előírásoknak akarnak megfelelni, minden beléjük kódolt bit arra törekszik, hogy kisebb legyen a fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás. Ez rendben van egy 110 lóerős, 1.0 TSI-nél, de szerintem nincs rendben egy GTI-nél.
A jelenlegi GTI persze papíron erősebb és gyorsabb, de hiányzik belőle az a nyerseség, az azonnali gázreakció, a pörgősség és feltartóztathatatlanság, ami ebben az autóban még megvolt. Ez az autó méltó az ősei faragatlanságához, megzabolázásához férfikéz kell. Kár, hogy az első szériás, 200 lóerős blokkok egyáltalán nem a megbízhatóságukról híresek, nagyon sok velük a baj, a milliós motorfelújítás sem ritka, ezért csak a nagyon bevállalósoknak javasolt.
8. Mercedes-Benz S500 W140
- Teljesítmény: 320 LE (1993-tól)
- Gyorsulás 0-100: 7,0s
- Végsebesség: 250 km/óra
Mit keres itt ez a hírhedt luxusautó, egyáltalán, hogy juthatott eszembe az élményautók közé beválogatni? Nos, az élményautózás nem kizárólag a kanyarvadászatot jelenti, és hidd el, egy ilyen idős limuzin is tud ezt-azt. A W140-es Mercedes-Benz S-osztály azért került fel a listára, mert amikor jó, akkor nagyon jó autó és ha szerencsés vagy, 2 millióért még éppen megcsíphetsz magadnak egyet, mielőtt az egekbe megy a típus ára. Ez az autó befektetésnek is remek ötlet.
Akkor érdemes ilyet venni? Talán, harmadik autónak, mert a Mercedes megfakult luxuslimuzinja holtában is prémiumautó, a temérdek extra, a végtelen kényelmi felszerelés és az egykor csúcsot képviselő technika ma is a tenyerén hordoz – de csak akkor, ha éppen működik. A nyomatékos V8-as motor ma is élmény, minden sebességtartományban vad vágtába kezd, ha padlóig taposod a megfelelő pedált. De készülj fel, a lovakat nem csak etetni kell, mert egy ilyen autó végtelen mennyiségű törődést igényel az üzembiztonságért cserébe!
7. Mazda MX-5 1.6i
- Teljesítmény: 110 LE
- Gyorsulás 0-100: 9,7s
- Végsebesség: 191 km/óra
Az élményautózáshoz bőven elegendő 110 lóerős is, mindenki tudja, hogy a kis Mazda roadster átlag feletti vezetési élményt adó autó hírében áll annak ellenére, hogy nem veti szét az erő. Nincs is szüksége több lóerőre, mert a trükkje a kis tömeg, a nagyon jó futómű, a rövid utakon kapcsolható váltó, az alacsony tömegközéppont, a remek üléshelyzet és persze az elmaradhatatlan hátsókerék-meghajtás.
Nem ezzel az autóval fogod az autópálya belső sávjából levillogni az előtted közlekedőket, már csak azért sem, mert olyan alacsony, hogy észre se vesznek a tükörben, ha valakit beérsz, de szűk kanyarokkal tűzdelt utakon garantálom, hogy szüntelenül vigyorogni fogsz majd. Ezt az autót arra találták ki, hogy ledobd a tetőt, majd kanyarról kanyarra autózz a naplementében. Nagy kár, hogy kifejezetten szereti a rozsda.
6. Honda Accord 2.4
- Teljesítmény: 190 LE
- Gyorsulás 0-100: 7,9s
- Végsebesség: 227 km/óra
A Honda Accord hetedik generációja sok szempontból az egyik kedvenc típusom. Elegáns, ma is van kiállása, el lehet benne férni, a 2,4-es motorral jól megy és ráadásul végtelenül megbízható a konstrukció. Egy titkos tipp, egy amolyan mindenes autó olyanoknak, akik egy jó autót keresnek minden feladat megoldására. Ezzel el lehet lenni a hétköznapokban, el lehet menni vele dolgozni vagy bevásárolni, és még nyaralni is el lehet vele indulni.
De ha úgy van, és tudom, hogy általában úgy van, nyugodtan el lehet rúgni neki, abban is partner. A Honda mindig is tudott motorokat gyártani, és az Accordba belógatott szívó négyhengeres is a jók közül való. A feladatok zömét már 3-4 ezres fordulaton megoldja, de ha nagyon kell sietni, akkor nem szabad idejekorán felváltani, hagyni kell dolgozni a változó szelepvezérlést. Legnagyobb erejét 7000-nél adja le, de készséggel elforog akár 7400-ig is, ahol már önmagában a hangja is hatalmas élmény.
5. Opel Corsa D GSi
- Teljesítmény: 150 LE
- Gyorsulás 0-100: 8,1s
- Végsebesség: 210 km/óra
Kicsi a bors, de erős, ami hatványozottan igaz a negyedik generációs Opel Corsa GSi-re. A 150 lóerő nem hangzik soknak, de hidd el, rendesen megmozgatja a kis testet. Ez a kocsi megy, mint a golyó, az 1,6 literes turbós benzinmotor nagyon illik hozzá, kissé már talán túlmotorizáltnak is mondanám. Ne feledd, manapság 2 tonna feletti szabadidő-autókba (is) tesznek ekkora blokkokat.
Ha mész egy kört ezzel az autóval onnantól kezdve menthetetlenül vágyakozni fogsz rá, mert rá fogsz jönni, hogy bizony ez az ideális kisautó a mindennapokra. Kezes, könnyű vezetni, de bátran ki lehet merészkedni vele az autópályára, sőt, akár még a versenypályára is, az élmény nem fog elmaradni. Kár, hogy jól tartja az árát, elég nehéz itthon 2 millió forintért találni belőle, de azért egyáltalán nem lehetetlen vállalkozás.
4. Audi TT
- Teljesítmény: 180 LE
- Gyorsulás 0-100: 7,5s
- Végsebesség: 226 km/óra
Az Audi TT első generációja elérhető 2+2 személyes kupé és 2 fő befogadására alkalmas roadster kivitelekben is. Akármelyiket is válassza az ember, mindenképpen egy élményautót kaparint meg magának. Az első példányok hajlamosak voltak nagyobb sebességnél "leesni" az útról, ha a vezető hirtelen változtatott irányt, de egy minden autót érintő visszahívás során egy spoiler beépítésével hamar orvosolták az aerodinamikai problémát
A modellt elsősorban a nagyon megbízható 1,8 literes turbós benzinmotorral szerelték, a teljesítményskálája 150-től egészen 225 lóerőig terjedt, de a csúcsmodellbe egy 250 lóerős 3,2 literes VR6-os került. Érdemes a közepesen erős 180 lovas verziót keresni, mert az már kellően gyors, mindamellett egy nagyon stabil motor.
3. MINI Cooper S
- Teljesítmény: 170 LE
- Gyorsulás 0-100: 7,2s
- Végsebesség: 222 km/óra
Ha szeretsz gokartozni, akkor a MINI Coopert neked találták ki, mert Mr. Bean autójának a BMW által modernizált kivitele amellett, hogy remek életstíluskellék, vezetésre teremtetett. Kiváltképpen, ha az erős S verziókról beszélünk, de szerencsére már az alapkivitelek is jól mennek, és igazi kanyarvadásznak számítanak a sarkokban elhelyezett kereikkel, a stabil futóművükkel és a rendkívül agilis kormányzásukkal.
A Cooper S az erős, 1,6 literes turbós benzinmotorját adja még a mókához, amivel aztán tényleg teljessé és tökéletessé válik az élményfaktor. Ez az autó már nem csak a kanyarokban, hanem az egyenesekben is nagyon ott van. Nagy kár, hogy a PSA-BMW közös fejlesztésű Prince-motorja sem tartozik a megbízható konstrukciók közé, sok vele a gond, itt is nagyon elszántnak kell lenni ahhoz, hogy valaki ilyen autót válasszon magának.
2. Mazda RX-8
- Teljesítmény: 192 LE
- Gyorsulás 0-100: 7,2s
- Végsebesség: 223 km/óra
A Mazda különc autója azért nem jó, mert rengeteget fogyaszt és nem mellesleg igen keveset bír a bolygódugattyús motor. Ha sietsz, a Wankel bezabálja a 15 litert (vagy többet), ha pedig nem vigyázol rá, a vártnál hamarabb jöhet is a komplett motorfelújítás. A gyártó sajnos elhibázta a motor kenéséért felelős rendszer működési elvét, ennek tetejébe ráadásul az általuk ajánlott olaj is rossz volt.
De beszéljünk inkább arról, miért jó mégis a 2003 és 2012 között készült RX-8. Nos, elsősorban azért, mert különleges a technikája, nagyon készségesen veszi a gázt és lazán elforog a végtelenségig, ahol a hangja is igazán vérpezsdítő. Ha ilyet vásárolnál, nem kell félned a kényes motortól, mert szerencsére ma már van megoldás a fent említett kenési problémákra.
1. BMW 325i E46
- Teljesítmény: 192 LE
- Gyorsulás 0-100: 7,2s
- Végsebesség: 240 km/óra
Kétségtelenül egy remek autó született a ’90-es évek végén Münchenben, amikor a mérnökök megálmodták, majd elkészítették a BMW E46-os szériát. Örülhetünk, hogy itt és most élünk ezen a bolygón, amikor meg lehet ízlelni, be lehet fogadni az általa kínált élményt. Na persze érdemes elfelejteni a négyhengeres motorokat, viszont a hathengeresek olyan jók, hogy bizonyára hatással lesznek a művészetirányzatok alakulására a jövőben.
Ha érdekelnek az E46-ok, akkor ezt a bemutatót se hagyd ki!
A 325i pörgős benzinese még a ma is megállja a helyét, hangja, ereje és karakterisztikája semmihez sem fogható a kategóriában. Ha ilyennel jársz, nyugodt perceidben élvezheted az autó bőséges felszereltségét és a prémium minőséget, de amikor szükséged van egy kis adrenalinra, akkor hagyhatod, hogy magával ragadjon a vezetés élménye.
+1. Toyota Yaris TS
- Teljesítmény: 133 LE
- Gyorsulás 0-100: 9,3s
- Végsebesség: 194 km/óra
A hothatch kategória az egyik legizgalmasabb a városi ember számára. Átlagos kisautók báránybőrben, de a lemezek alatt komoly technikával. Az Opel Corsa GSi-hez hasonlóan a Toyota Yaris "izmos" verziója is megéri a pénzét. Ha a barátnődnek keresel mókás autót, akkor megtaláltad az igazit, de az sem gond, ha magadnak keresel izgalmakat a mindennapokban, boldog leszel vele férfi létedre.
Az autó orrában egy 1,8 literes szívó benzinmotor lakozik, amely 133 lóereje ellenére meglehetősen fürgévé varázsolja és mellé kimegy a világból minden nagyobb baj nélkül. Toyotás megbízhatóság egy kis élménnyel fűszerezve. Mi baj lehet?
Használt autót nem veszünk előélet-lekérdezés és alapos helyszíni állapotfelmérés nélkül! Akkor sem, ha éppenséggel élményautót keresünk vagy főleg akkor nem. A legjobb vételek megtalálása csak úgy lehetséges, ha ellenőrizzük a kiszemelt gépjármű futásteljesítményének hitelességét, a kártörténetét és legalább a szervizmúltját, valamint ha minden részletre kiterjedően át is vizsgáljuk a vásárlás előtt.
Szeretnél többet megtudni egy ilyen járműelemzésről? Akkor az alábbi videó neked szól.
Egyáltalán nem baj, ha nem vagy autószerelő, a baj az lenne, ha rossz állapotú, tekert órás, korábban csúnyán összetört autót választanál, amivel aztán csak a problémák lennének. Inkább legyél körültekintő, kérd ki egy hozzáértő szakember véleményét, aki segít a legjobb döntés meghozatalában!