2019. július 07. | 08:33

A világ leghosszabb autópályái több ezer kilométeres távolságokat hidalnak át, te melyiken kocsikáznál végig?

A 20. század elején az automobilok elterjedésével megszületett az igény, hogy a távolsági közlekedés 2 pont között biztonságos és gyors legyen. Az autópályák tökéletesen megfelelnek erre a célra, az elmúlt évszázadban egyre hosszabb és bonyolultabb gyorsforgalmi utak jöttek létre. Na de melyek a leghosszabb autópályák? Az alábbi felsorolásból kiderül! És hogy legyen összehasonlítási alapod, hogy micsoda irdatlan hosszú autópályákról is van szó: a Wikipédia szerint Magyarországon valamivel több mint 1500 kilométernyi autópályát vehetnek igénybe az autósok 2018-ban, míg a KSH 2017-es adatként már 1936 kilométerről ír. Összesen.

10. Interstate 80, Egyesült Államok

Az interkontinentális Interstate 80 hossza 4666 km és Christopher Columbus Highway néven is ismert. A világ leghosszabb autópályáinak rangsorában a tizedik helyen szerepel. Az Egyesült Államok 101-es útvonalaival kezdődik a kaliforniai San Francisco-ban és New Jersey-ben végződik, vagyis kelet-nyugati irányban szeli át az országot, és 11 államban halad át. Az építése 1956-ban indult, és az utolsó szakaszát 1986-ban adták át. Nagyjából fedi azokat a korábbi történelmi postai és vasútvonalakat, amelyek a keleti és nyugati partot kötötték össze. Vasúton 4-5 napot is igénybe vett egy-egy ilyen út megtétele, manapság autóval már röpke 42 óra alatt végig lehet száguldani a 2 óceán közötti utat az Interstate 80-on.

Interstate 90 (I-90),  Egyesült Államok

Az Interstate 90 szintén kelet-nyugati interkontinentális autópálya, az Interstate 80-hoz képest északabbra húzódik, nyugaton Seattle-t, keleten Bostont köti össze. Hossza 4860 km, a leghosszabb államközi autópályának számít az Egyesült Államokban. Összesen 13 államon halad át, és párhuzamosan halad a 20-as amerikai útvonallal. Építése 1950-ben kezdődött és 1985-ben fejeződött be, bizonyos részeket a nyugati oldalon pedig csak 1993-ban adtak át. Ez az autópálya két leghosszabb amerikai ponton hídon is áthalad. A Google Maps szerint ezt az utat 44 óra alatt lehetne megtenni autóval.

6-os út,  Egyesült Államok

A 6-os út vonala közel 5158 km-re terjed ki, és a világ nyolcadik leghosszabb autópályájaként tartják számon. 1964-ig ezt az autópályát transzkontinentális útvonalnak tekintették, noha a nyugati oldalon nem ér ki az óceánig, hiszen a kaliforniai Bishopból tart északkeleti irányban Provincetownig. Pennsylvaniában az 1920-as években Roosevelt autópálya néven is ismert volt. Jack Kerouac Úton című regényében a stoppoló főhős a 6-os úton szeretne eljutni Nevadába, de aztán elegendő forgalom hiányában egy másik utat választ. Te vajon képes lennél megtenni ezt a 48 órás autóutat egyben?

20-as út, Egyesült Államok

A világ hetedik leghosszabb autópályája, a 20-as út 5415 km-t számlál, 1926-ban kezdték építeni, legvégül 1940-ben a nyugati vége a Yellowstone Nemzeti Parkba torkollott. A 20-as útban a 0 azt jelenti, hogy parttól partig tart, azaz összeköti a Csendes és Atlanti óceánokat. Nagyjából az Interstate 90-nel párhuzamosan fut, összesen 12 államon keresztül. Egy ilyen autókázás 54 órát venne igénybe - ha vállalnád.

 

010-es nemzeti autópálya, Kína

A kínai 010-es nemzeti autópálya 5700 km hosszú, összesen 9 tartományt szelt át, Tongjiang városától a Sonyáig terjedt. Más néven Tongsan gyorsforgalminak is nevezték. A 010-es autópálya az öt észak-déli kínai autópálya közül a legnagyobb volt (a szám végén a nulla jelenti az észak-déli irányt), ma már egy másik rendszer része. Ha létezne még ez az autópálya útvonal, akkor Pekingben, Shanghaiban és Hong Kongban is tarthatnál városnézést, persze csak villámlátogatást mindenhol, ha tartani akarnád a Google Maps által jelzett 73 órás menetidőt.  

Arany Négyszög, India

Az Arany Négyszög (Golden Quadrilateral, GQ) egy olyan autópálya-hálózatból áll, amely összeköti a négy legnagyobb indiai államot, azaz Mumbait, Delhit, Chennait és Kolkatát. Az ötödik leghosszabb autópályaként tartják számon a világon. Az Arany Négyszög tervezése még 1999-re tehető, az építése 2001-ben kezdődött, és 2012-ben fejeződött be. Ez egy 5846 km hosszú, az Indiai Nemzeti Autópálya Hatóság által fenntartott autópálya. Helyenként négy-hat sávot tartalmaz, és négy nagy szakaszból áll. Mindösszesen 600 milliárd rúpiát áldoztak erre az autópálya szörnyetegre. Nagyjából 80 óra alatt tehető meg ez az út. 

Transzkanadai autópálya, Kanada

A Transzkanadai autópálya fő útjának teljes hossza 7821 km, ezzel a negyedik leghosszabb autópálya a világon. A déli mellékút már jóval rövidebb, de a maga 2960 km-es hosszúságával ez is tiszteletet parancsoló. A fő szakasz a Csendes óceántól (Brit Columbia, Victoria) tart egészen az Atlanti óceánig (Newfoundland és Labrador, Channel-Port aux Basques). Az 1950-ben megkezdett autópályát már 1962-ben megnyitották, de csak 1971-ben fejezték be teljesen. A Brit Columbia-i Victoria várostól a newfoundlandi St. John’s City városig és Labrador szigetéig terjed. Tíz kanadai tartományon halad át, és összeköti az ország összes nagyobb városát. Embertelen 88 óra vár arra, aki egy ilyen autópálya kalandnak neki akarna veselkedni.

Transz-szibériai autópálya, Oroszország

A Transz-szibériai autópálya a világ harmadik leghosszabb autópályájának nem hivatalos elnevezése, az ázsiai autópálya-hálózatban AH6 néven ismert. Szentpétervártól Vlagyivosztokig terjed Oroszországban, és valójában egy komplett autópálya hálózat. Hét szövetségi autópályát foglal magában, hosszúsága a 11 000 kilométert is meghaladja. Az utolsó pályaszakaszt 2015-ben adták át. Fél nap híjján 1 hétig tartana az út, ha ilyesmire szeretnél vállalkozni, javaslom, vigyél magaddal elég fagyállót!

1-es autópálya, Ausztrália

Az ausztrál 1-es autópálya a világ második leghosszabb autópályája és az első leghosszabb nemzeti autópálya. Összekapcsolt autópályákat foglal magában, és 14 500 km hosszú. 1955-ben nemzeti autópályaként írták fel, és egyaránt tartalmazott egy- és többsávos utakat is. Az 1-es autópálya Ausztrália összes államát érinti, kivéve Brisbane-t és Darwint. Naponta több mint egymillió ember utazik rajta. A Highway 1 to Hell csapata 2017 júniusában új rekordot állított fel, 5 nap, 13 óra és 43 perc alatt autózták körbe Ausztráliát ezen a vonalon. Személy szerint én kéthetes menetidővel is megelégednék.

Pán-amerikai autópálya, 21 ország

A Pán-amerikai autópálya a világ leghosszabb autópályája, amely leágazásokkal együtt körülbelül 48 000 km hosszú. Ezt a projektet még 1923-ban tervezték meg egy pán-amerikai kongresszuson, és első szakaszát Mexikó 1950-ben fejezte be. Az összekötő autópályákat úgy tervezték, hogy összesen 21 országot kapcsoljon össze. Jelenleg egy kb. 160 km-es szakasz nem közlekedhető a panamai őserdőben. Északi végpontja Alaszkában találhatü, egy alig 2000 lelket számláló település, Prudhoe Bay, míg déli végpontból több is van, Puerto Montt és Quellón Chilében, valamint Ushuaia Argentinában. Ushuaiaból indulva Prudhoe Bayig 23 nap, 22 óra és 43 perc alatt tette meg a Pán-amerikai autópályát autóval Tim Cahill és Garry Sowerby párosa. 

Ha további legekre is kíváncsi vagy, olvasd el a 14 világrekordnak számító út című cikket, vagy A világ 10 legkülönlegesebb útja című írást. 

  • Címkék:
  • Top