5 ok, amiért feltétlen próbáld ki az „igazit"

Frissítve:
2018-11-04, 04:42

Mi a párhuzam egy komoly párkapcsolat és az autóvásárlás között? Általában mindkét esetben beletelik egy kis időbe, amíg megtalálod a nagybetűs Ő-t.

Az emberi kapcsolatok esetében az ismerkedésre kell időt fordítani, az autóknál pedig a kipróbálásra. Persze, ekkor is megvan a kockázat, hogy az évek mutatják majd meg, valóban jól választottál-e, azonban megéri kellő időt szánni a tesztvezetésre. A Duna Autó szakértői 5 érvet sorakoztattak fel amellett, hogy miért érdemes elvinni egy-egy körre a kiszemelt autó(ka)t.

A tesztvezetés aranyszabályai

A 16 márkával foglalkozó Autóváros kollegái több típusú érdeklődővel találkoztak már. Egyesek konkrét elképzeléssel érkeznek, amitől senki és semmi nem tántoríthatja el őket, másoknál pedig „szerelem első látásra” effektusként írható le az autóvásárlás.

Gyakori eset azonban az is, hogy az érdeklődő, azt hiszi, hogyha kipróbált egy adott kocsit, akkor rögtön le is kell tennie a voksát mellette. Van, aki tart attól, hogy más autóját vezesse, illetve sokszor előfordul, hogy azt hiszik, fizetniük kell a teszt lehetőségért. Az utóbbiról azonban szó sincs!

Leendő vásárlóként költségmentes a tesztvezetés, de van 3+1 pont, aminek meg kell felelned, ha autót szeretnél próbálgatni:

  • Rendelkezz érvényes jogosítvánnyal és bejelentett, állandó magyar lakcímmel
  • Legyél vezetésre alkalmas állapotban
  • Tartsd be a KRESZ szabályait autózás közben
  • Írd alá a felelősségvállalási nyilatkozatot, amely a Casco önrészre vonatkozik!

Menet közben látszik a dinamika, oldalról fotózva

Íme 5 érv, amiért érdemes időt szánni a tesztvezetésre

  • Próbálgatni nemcsak érdemes, hanem kötelező! Ekkor szerezheted meg a „tulajdonosi” érzést, illetve az első benyomás is itt ér majd.
  • A tesztparkban számos felszereltséggel és a motorpalettán elérhető legnépszerűbb motorokkal szerelt változatok is megtalálhatók. Így az általad vizionált autóhoz leginkább hasonlót tesztelheted.
  • Ha több márka azonos kategóriába tartozó modelljei közül nem tudsz választani, akkor a tesztvezetés a legjobb megoldás arra, hogy a lehető legtöbb oldalról megvizsgáld az autókat.
  • Egy ilyen fontos döntés előtt nagyon lényeges, hogy ne csak álló helyzetben, de menet közben is legyen személyes benyomásod, tapasztalatod a kiszemeltről.
  • Ahogy a párkapcsolatban, így az autó esetében is elengedhetetlen a szerelem. Van, akinél az első pillanatban megtörténik, másnak hosszabb időre van szüksége az érzés kialakulásához. Az első közös kilométerek után világossá válik, hogy mennyire tudsz eggyé válni a négykerekűvel, hosszú távon is.

Egy tesztautó beltere a potenciális ügyfelekkel, hátulról fotózva

Hogyan zajlik a tesztvezetés?

Célszerű 1-2 nappal korábban bejelentkezni tesztvezetésre, ha biztos szeretnél lenni abban, hogy a kiszemelt modell éppen szabad az adott időpontban. Ezt már megteheted online, telefonon vagy személyesen is.

A tesztvezetéseknek több alternatívája is van, amelyek időtartama 10 és 30 perc között mozog. Ezek alkalmával az egyedi igényekre fókuszálnak a szakemberek, középpontba állítva azt, hogy milyen célt fog szolgálni a gépjármű, és ezt elsősorban milyen útviszonyok között fogja várhatóan teljesíteni. Sőt, ha közel laksz a kereskedéshez, még egy garázspróbát is végezhetsz, hogy tényleg gond nélkül el tudod-e rakni az autót estére.

A próbaútra egy szakember is beül melléd, aki először bemutatja az autót, a kezelő egységeket, navigál, valamint megválaszolja a felmerülő kérdéseket. A teszt végén lévő beszélgetés pedig megerősíthet vagy eltántoríthat téged abban, hogy jól választottál-e.

Forrás:

Duna Auto

Kapcsolódó írások

Autófinanszírozás: hogy éri meg jobban?
2016. november 29.
Ha autót szeretnél vásárolni, több lehetőséged is van. Persze a legegyszerűbb, ha készpénzben egyben kifizeted az autót, de ez nagyon sok embernek vagy túlságosan megterhelő anyagilag, vagy egyenesen lehetetlen.
Mennyire bízhatsz meg az online autókereskedők kárjelentéseiben?
2017. november 02.
Nem csak az autóvásárlásnál, hanem az adásvételi piac minden egyes területén az egyik legfontosabb tényező a sikeres együttműködéshez a bizalom
Használtautó vásárlás 7+1 aranyszabálya
2017. november 06.
Autó vásárlás előtt állsz, de félve kezded a keresést a sok negatív tapasztalat miatt? Ezzel a 7+1 tippel megkönnyítjük a dolgod!
Autókereső mobil alkalmazás - MAH Tndr
2018. november 16.
Szeretsz Tinderezni? Autók között is böngésznél hasonló módon? Ne is keress tovább, a MAH TNDR alkalmazás színt visz a keresgéléssel eltöltött unalmas órákba!