Vajon mi értelme van kihelyezni egy 50 km/h-nál nagyobb maximális sebességhatárt feloldó táblát, ha utána 20 méterre úgyis ott van a lakott terület határát jelző tábla, amely egyúttal sebességkorlátozó szerepet is betölt? Válaszol a szakértő.

„Van a Repülőtéri úton egy 70-es sebességhatárt feloldó tábla egy villanyoszlopon, majd úgy szemre körülbelül 20 méterre, a következő villanyoszlopon a Budapest határának kezdetét jelző tábla látható. Mi értelme feloldani a 70-es sebességhatárt erre a 20 méteres szakaszra? A két tábla már hónapok óta így van kihelyezve, azóta töprengek az értelmén, amióta először megláttam őket.

Előre is köszönöm a válaszát. (Ági)”

Olvasónk a jobb érthetőség kedvéért elküldte a Google Térképen, hogy hol található a szóban forgó eset:

Megkértük Pataki Melinda szakoktatót, a Tanulókalauz és Sofőrkalauz könyvek szerzőjét, hogy válaszoljon a fenti kérdésre.


Kedves Ági!

Örömteli, hogy figyelmes és kíváncsi partnerként közlekedik az útjainkon. Jól tudja a szabályt, miszerint a „Sebességkorlátozás” jelzőtáblát ellentétes értelmű tábla, illetve az útkereszteződés kezdete feloldja. Továbbá módosítanunk kell a tempónkon, amikor külterületen haladva a „Lakott terület kezdete” jelzőtáblát meglátjuk, hiszen annak vonalától általában már csak csökkentett, 50 km/órás sebességgel közlekedhetünk tovább.

Sebességkorlátozást abban az esetben kell elrendelni, ha a forgalmi viszonyok, az út vonalvezetése, az úton levő akadály vagy veszélyhelyzet miatt a KRESZ-ben a személygépkocsira meghatározott legnagyobb sebességgel való haladás kedvező időjárási viszonyok között sem volna biztonságos. Továbbá az út terepadottságainak megfelelő kiépítés mellett sem tehető lehetővé a szabályok adta maximális sebességgel történő közlekedés.

A nagyobb hosszban fennálló sebességkorlátozás jelzőtáblát minden útkereszteződés után, továbbá 1000 méternél hosszabb tilalom esetén, lakott területen kívül legalább 1000 méterenként meg kell ismételni. E közúti jelzőtábla hatályát a megfelelő jelzőtáblával fel kell oldani, ha a korlátozás szükségessége nem útkereszteződésben (útcsatlakozásban) szűnik meg.

Jellemzően a „Vadveszély” és a „Csúszós úttest” veszélyt jelző táblák kilométerenkénti megismétlését szoktuk csak látni a közúton, amikor azon veszélyek hosszabb útszakaszon állnak fenn.

Az Ön által említett helyszínen a közútkezelő a jogszabályi előírások alapján járt el.

További tájékozódási lehetőség:

1. KRESZ: 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet A közúti közlekedés szabályairól: Tilalmi és korlátozó jelzőtáblák (14. §); Sebesség (26. §)

2. 20/1984. (XII. 21.) KM rendelet Az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről

3. 83/2004. (VI. 4.) GKM rendelet A közúti jelzőtáblák megtervezésének, alkalmazásának és elhelyezésének követelményeiről

Továbbra is körültekintő autózást kíván:

Pataki Melinda
szakoktató, a Tanulókalauz és Sofőrkalauz könyvek szerzője


Kiknek ajánljuk a Tanulókalauz könyveket?

Azoknak, akik szeretnének a lehető legalaposabban felkészülni az első vezetési órájukra és a forgalmi vizsgára. A Tanulókalauz sorozat első részéből minden elsajátítható, ami az első vezetési óra előtt a jármű technikai kezeléséhez szükséges, a második részben pedig számos fényképpel illusztrált forgalmi helyzet található, amelyek áttanulmányozása hatékonyan segíti a forgalmi vizsgára történő felkészülést.

Zeitler Mátyás / Alapjárat.hu