Ellátogattunk a FedezetKontroll Zrt-hez, ahol Hegedűs András vezérigazgatóval egy interjú keretében mélyedtünk el az állapotfelmérés és importszűrés világában
Mesélj egy kicsit, mivel foglalkozik a FedezetKontroll Zrt. és mikor lett alapítva?
2009-ben lett alapítva, 2010-ben kezdtük meg a tevékenységünket, egy körülbelül fél év volt, mire az előkészületeket megtettük, illetve nagyjából ennyi időre volt szükségünk egy szoftver elkészítéséhez, amivel sokkal egyszerűbb a munkánk. Ezt megelőzően még 2001-ben egy ügyvédi irodánál dolgoztam, majd onnan a K&H Lízing jogi osztályára kerültem. Ott elsősorban a feladatom a sales támogatása volt, tehát megismerkedtem a finanszírozásnak, illetve a gépjárművekkel való foglalkozásnak az első lépésével, majd öt év után a CIB lízinghez kerültem, ott pont az ellentéte volt a feladatom, már a folyamat végén lévő követeléskezeléssel foglalkoztam. Ekkor merült fel bennem az az ötlet, hogy ha látom a folyamat elejét és a végét, akkor milyen olyan lépéseket lehet tenni a finanszírozás során, amivel mind az ügyfél, mind a finanszírozó kárát lehet csökkenteni. Pont akkor, 2009 tájékán változott meg az eredetiségvizsgálat rendszere, megszűnt a helyszíni vizsgálat, illetve a különböző szabályok is megnehezítették a gépjármű finanszírozás. Ekkor ért az az ötlet, hogy egy független, pártatlan szemlélő megvizsgálja a gépjárművet még a finanszírozás előtt. Alapvetően egy fedezetalapú finanszírozásról beszélünk, tehát a gépjárműnek kéne fedeznie azt a kölcsönt (vagy manapság inkább lízinget), amit az ügyfélnek nyújtanak. Ez nagyon sok esetben már a gépjármű adásvételekor nem valósult meg.Ezt hogy kell elképzelni?
A használt autók nagy része sérülésmentes, egytulajos, nem dohányzó, garázsban tartott természetesen (itt mindannyian felnevetünk), emiatt mi vagyunk a meghosszabbított szeme és keze a finanszírozónak. Létrehoztunk egy országos hálózatot 40 alvállalkozóval, emellett egy webes felülettel rendelkező rendszert, amiben a megrendeléseket rögzíteni lehet. Bejön a hitelkérelem a finanszírozó részére, ott megnézik, hogy az ügyfél hitelképes-e, majd ezt követően jön a gépjárműfelmérés. Eurotaxot is használunk és a kereskedők által megadott eurotax-kód és a mi általunk megállapított eurotax kód között egy 40-50%-os eltérés volt nagyjából még a kezdetekkor. Ez úgy jött össze, hogy papíron mindent extrát beírattak, mert egy kétmilliós autóra fel lehetett venni másfél millió forintot, akkor az azonnal nem kétmilliós autó volt, hanem három, és máris fel lehetett rá venni kettőmillió-kétszázezret. Ennek örült az ügyfél, örült a kereskedő és örült a finanszírozó is, hogy nagy a kihelyezés is. Azonban ezek előbb-utóbb lecsapódtak, ebből lett az, hogy amikor a végén eladták az autót félmillió forintért ne adj Isten, előfordult, hogy még mindig hatalmas tartozás maradt utána.Mondtad, hogy 2010-ben kezdted a vállalkozást, finoman szólva is necces időszakban a válság után. Hogy látod, miben változtatott a válság az autófinanszírozásban?
Úgy gondolom, hogy a kiskapuk nagy része már bezárult, az egész átesett egy tisztítófolyamaton keresztül, azok a kereskedők, akik csibészek voltak és gyorsan sok pénzt akartak keresni, azok már kikoptak. Bennem már 2007 tájékán megvolt, hogy szeretnék ezzel a területtel foglalkozni, de az időpont valóban nem volt annyira ideális.Mit szólt ehhez a környezeted, hogy pont a válság idején kezdtél bele egy vállalkozásba, amikor a vállalkozások a túlélésre játszottak és a finanszírozás szinte szitokszó lett?
Meglepődtek! De visszanézve én is meglepődök magamon, hogy vághattam bele, de úgy néz ki, sikerült. Több piaci szereplő volt akkor ezen a területen, de egyik sem volt szerződésben a finanszírozókkal, inkább a kereskedőkkel ápoltak jó kapcsolatokat. Tehát abból a szempontból, hogy a használtautó-piac és a finanszírozás a töredékére esett vissza, azóta ez fellendülőben van. Havonta körülbelül 900 autó állapotfelmérését végezzük el, most közelítünk a 63 ezredik állapotfelméréshez. Ez már egy elég szép szám, ebből már van egy kis rálátásunk a piacra, visszamenőleg a kezdetekig az összes autó állapotfelmérése megvan, fényképekkel.És hogy működik az állapotfelmérés lebonyolítása?
Elsősorban finanszírozókkal vagyunk leszerződve, egy webes felületen történik az állapotfelmérés megrendelése, ezt követően a diszpécserünk 10 percen belül felveszi a kapcsolatot a megadott kontakttal, egyeztet egy időpontot az állapotfelmérővel aki területileg illetékes, két-három telefon nagyjából, amíg ki tudja osztani ezt a feladatot. Ez mind webes felületen történik, a rendszer automatikus e-mailt generál, így mindenki naprakész, mikor-mi történik. Ha délelőtt befut egy rendelés azt nagyon nagy valószínűséggel már délután megcsináljuk, de legkésőbb másnap. Kimegy a kolléga, aki minden adatát rögzíti a gépjárműnek, az összes nézetből képeket készítünk az autóról, körbemérjük festékvastagság-mérővel, illetve feljegyezzük az autó extráit és azokat is lefényképezzük. Csak Pest megyében négy alvállalkozóval dolgozunk, míg itt az irodában 7-en vagyunk. Az országos hálózat kiépítése azért is tartott fél évig, mert bizalmi alapon, ismerősökön keresztül kerestünk alvállalkozókat, akik megbízhatóan végzik el a munkát. Amit jól mutat, hogy az eddigi 63 ezer finanszírozáshoz állapotfelmért autóból az a kevés, amit visszavett a bank nem teljesítő hitelek miatt, egy sem volt olyan, ahol eltérés lett volna a felvett adatok és a valós extralista alapján, ami befolyásolta volna az értékét.63 ezer autó átvizsgálása során már biztos, hogy találkoztatok érdekes esettel, amikor a valóság és az autóról leírt adatok nagyon nem egyeztek
Minden hónapban van ilyen, ami nyomot hagy bennem! Miután az állapotfelmérők elmennek az állapotfelmérésre, ők egy tényt rögzítenek, álló helyzetben történik az állapotfelmérés, hibakódot nem olvasunk, se idő, se kapacitás nincs arra, hogy ezzel foglalkozzunk. Ha felhív egy ismerősöm és megkér, nagyon szívesen megnézzük az autót, amit kinézett, rögzítjük, hogy milyen az autó. Ennek tudatában eldöntheti, hogy megveszi-e az autót vagy sem, ebben javaslatot nem tudunk tenni. Egy nagy finanszírozó felsővezetője kért meg egyszer, hogy nézzük meg az autóját, amit a partnerétől vett, ami elvileg törés- és sérülésmentes. Kimentünk, 1000-es rétegeket mértünk az autón.Vannak, akik ellenőrzik az állapotfelmérés eredményeit?
Nekünk is vannak supervisor-aink, akik megnézik az állapotfelmérések tartalmát és ha kell, módosítják, illetve jóváhagyják az állapotfelmérést és utána megy a finanszírozónak az e-mail, ami egy PDF-ben összefoglalja, mit is tartalmazott a felmérés.Mi az amin szerinted még változtatni kéne?
Kiegészítő tevékenységként importszűréssel is foglalkozunk, mert az importautók bevándorlása jelentősen megnőtt. De az importautók az EU-s szabályozások miatt sajnálatosan nem kerülnek eredetiségvizsgálat alá. Szerintem pont hogy őket kéne küldeni kötelező eredetiségvizsgálatra! Ha az eredetiségvizsgálóknak a feladatkörét egy kicsit jobban és életszerűbben szabályoznák, akkor sokkal több autó kiesne a rostán. Ettől gördülékenyebb sajnos nem lenne a rendszer, viszont sokkal hatékonyabb lehetne, ha a jogszabályi környezetet úgy alakítanák ki Magyarországon, hogy az autókról származó információk könnyebben elérhetőek legyenek. Mondok egy példát! Sok olyan autóval találkoztunk már, ami több eredetiségvizsgálaton átment és nálunk bukott ki az, hogy ez meg az nem stimmel. Mondjuk manuális váltó helyett automatát raktak bele, jobbkormányosból balkormányos, tetőablak került rá, teljes műszerfal csere, más motor, stb. Nálunk már szakmai ártalom, hogy tudjuk, amikor kijött a gyárból, hogy nézett ki az autó. Az eredetiségvizsgálat során azt vizsgálják, hogy az alvázszám és az egyéb azonosítók megvannak-e, stimmelnek. Megnézik az alvázszám környékét, hogy van-e nyoma vágásnak, hegesztésnek vagy festésnek. De ezeket tudják azok is, akik ezzel foglalkoznak, hogy megoldják ezeket a problémákat és felkészülnek arra, hogy egy eredetiségvizsgálaton ne bukjanak ki.A munkátok melyik részét teszi ki jobban, az import autókkal való foglalkozás, vagy a belföldi autók?
Egyértelműen a belföldiek. Ez úgy néz ki, hogy nagyjából 900 darabot állapotfelmérést végzünk egy hónapban és ebből egy 150-200 importszűrés van. Azért az importszűrésről el kell mondani, hogy nagyon kevés finanszírozó használja még ki ezt a lehetőséget, mi próbáljuk őket meggyőzni, hogy ez jó lenne, aminek a finanszírozó akivel dolgozunk és csinálja annyira nem örül. Mert ahol importszűrés van, ott az első-második bebukott autó után nem oda fogják vinni. Hanem elviszik másik finanszírozóhoz és akkor ott gyűlik meg azoknak az autók száma, amikkel később lesz probléma. Ezek általában nem kis értékű autók, mert azokkal nem éri meg bajlódni, hanem a nagy értékű autókkal. Csináltunk mi már állapotfelmérést 65 milliós G-Mercire, most volt egy BMW i8, Audi RS6, mind külföldről érkeztek. 150 darab importszűrésből, körülbelül 10-nél nem stimmel valami, abból a 10-ből viszont 5 az, amire azt mondom, hogy az nagyon nem stimmel. Volt olyan, hogy valaki megrendelte az autót és egy „élelmes vállalkozó” a 15 milliós alap autóból pikk-pakk csinál egy 30-40 milliós autót, mire felextrázza. És mivel ő rakja bele, nem a gyár, ezért speciális felszereltségnek minősül.Átépítési engedéllyel átalakított autóval találkoztatok, volt már erre példa? Úgy, hogy minden papírja rendben volt az autónak, de ugye mégse a gyári felszereltséggel rendelkezett.
Ilyennel nem találkoztunk, inkább olyan tehergépkocsikkal találkozunk, amiket behoznak teherautóként és átalakítják személygépkocsira, vagy fordítva. Volt, hogy behozták és azt mondták, hogy tehergépkocsi, de ott volt benne a hátsó üléssor, nem volt leválasztva. Ekkor jeleztük a finanszírozónak, hogy ez az autó nem épp úgy néz ki, mint egy teherautó, a finanszírozó meg eldönti, hogy szeretné-e ezt finanszírozni vagy sem. Elvileg nem az ő felelőssége, hanem az üzembentartóé, ő fizeti a bírságokat, de csalásokban nem szeret segédkezni a finanszírozó.Az importszűrés hogy működik nálatok?
Elő van írva a finanszírozónál, hogy X millió forint felett hol kell nekünk importszűrést csinálni és ugyanígy az állapotfelmérésnél is előírja, hogy milyen értéknél kell az állapotfelmérést elvégezni. Tehát mi a kereskedővel igazából akkor kerülünk kapcsolatba, amikor azt mondjuk, hogy megjöttünk az állapotfelmérést elkészíteni. Az egyik finanszírozónál saját IT-s kollégánk van, egy olyan rendszert alakítottunk ki, ami közvetlen összeköttetésben áll magával az ajánlatadó szoftverrel. Vagyis amikor az ajánlatadó szoftvernél beütik az alvázszámot, már rögtön ki is dobja, hogy kell-e állapotfelmérés illetve már meg is rendeli a rendszer a mi felületünkön a felmérést. Az importszűrés egyéves költségét nagyjából megnyeri, vagy inkább nem veszíti el a finanszírozó azzal, hogy kiszűrjük neki a problémás autókat.Vannak lakossági ügyfeleitek is?
Jelenleg csak finanszírozókkal dolgozunk együtt, de már munkálkodunk azon, hogy a lakosság felé is nyissunk és ők is egyénileg igénybe vehessék a szolgáltatásainkat. Egy felmérés ára körülbelül 10 ezer forint+ÁFA, ez lehet több-kevesebb is természetesen, de ha már belegondolsz, hogy valaki mondjuk felutazik Szegedről Budapestre és megnéz egy darab autót, már többől jön ki. Emellett ha nem ért az autóhoz vagy csak kevéssé, nincs meg a szakértelme sem a jó szűréshez. Valamint azt se felejtsük el, hogy mindez idő és bár mindenki maga szereti kinézni az autót, egész egyszerűen jobban jár, ha másra bízza az autó átvizsgálását, így nem kell a szabadsággal-utazással bajlódnia. És ami a legfontosabb, ha autót néz az ember:Nem szabad beleszeretni!
Muszáj tárgyilagosan szemlélni az autót, egészen addig a pontig, ameddig ki nincs fizetve a vételára. Hajlamosak az első pozitív benyomás hatására a legtöbben átsiklani a kisebb hibák felett, amik akár komoly problémákra is utalhatnak a későbbiek folyamán.
Az utóbbi időben egyre inkább felkapott téma az elektromos autózás, neked erről mi a véleményed?
Jelenleg egy viszonylag fiatal alternatíva, de a jövő az persze az elektromos autózásé lesz. Ma még azok vásárolnak elektromos autót, akik diktálni akarják a trendeket. De szerintem nagyon sok javítani való van még az elektromos autózás terén, elsősorban az akkumulátorok kapacitásán és a töltőhelyek számán. Vannak előnyei, ingyen lehet parkolni vele, de már elvették azt, hogy buszsávban is lehetett vele közlekedni. Hiába, egyre több van belőlük, előbb-utóbb az ingyenes parkolást is meg fogják szüntetni, de amíg el nem érik a kritikus tömeget, addig támogatják őket. Az, hogy itt X éven belül kitiltják a dízelautókat és később a benzinüzemű autókat a városokból, nem a közeljövőben fog bekövetkezni. Ellenben most voltunk Hollandiában, leszálltunk a repülőről, kimentünk a reptérről és csak Teslát láttunk a parkolóban. Megnéztük az egyiket, 245 ezer km volt az órájában. Tehát ott már nem a jövőt jelenti az elektromos autózás, hanem hála a támogató szabályozási- és szervizkörnyezetnek, már jócskán a jelen. Ettől függetlenül nálunk is jelentősen megnőtt az elektromos autók behozatala, de aki ilyet szeretne, mindenképpen járjon utána, milyen konstrukcióban adják az autót, ugyanis sok országban előfordul, hogy az akkumulátort nem veheti meg a vásárló, azt folyamatosan bérelnie kell. Mivel sokat megyek autópályán, akkor fogok elektromos autót venni, ha a hatótáv már olyan mértékben növekszik, hogy kényelmesen lehessen 500 km-t vezetni autópályán. Nekik ez a kihívás, hiszen nincs nagyon fékezés-visszatöltés, hamarabb merülnek az akkumulátorok. De szerintem nagyon sokan vannak még így, hogy ha a kényelmi szempontok még kedvezőbbek lesznek az elektromos autók javára, szívesen vennének egyet. Az elektromos autóké a jövő, csak be kell még érniük. Köszönjük a FedezetKontroll Zrt. részéről Hegedűs Andrásnak az interjút!Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg a Facebookon! Köszönöm!