2023. szeptember 22. | 10:08

Hamarosan az Európai Unió minden tagállamának be kell vezetnie az egynapos matricát, ebbe van, ahol már előrébb járnak.

Még idén júniusban érkezett a hír, hogy az Európai Unió egy szabályozás keretein belül minden országgal bevezetteti az egynapos autópálya-matricát. Emellett pedig több kategóriát is létrehoznak, amelyek országonként elszórva előfordultak.

Most azonban jön az egységesítés, így az új rendszerben lesz egynapos, egyhetes, tíznapos, havi, kéthavi és éves útdajhasználati jogosultság is. Az EU-s irányelv kidolgozásakor azt is meghatározták, hogy melyik matrica legfeljebb mennyibe kerülhet.

Ebben a szabályozásban mindent az egy éves matrica árához viszonyítva adtak meg. Ennek fényében az éves úthasználati díjnak legfeljebb a 30 százaléka lehet a kéthavi, 19 százaléka a havi, 12 százaléka a tíznapos, 11 százaléka a heti és csupán 9 százaléka a napi matrica személyautóra.

Korábban ezzel kapcsolatban számítások is készültek, amelyek a jelenlegi éves matricaárakkal jöttek létre. Eszerint itthon például az egynapos matrica ára olyan bő 4400 forint lehetne, aminél az ember már elgondolkodik az 5500 forintos tíznaposon.

Ezek csak találgatások, mert korábban a Lázár János alá tartozó Építési és Közlekedési Minisztérium válasza alapján a kormány még nem döntött az újfajta matricák áráról és a bevezetés módjáról sem. Ezzel szemben a szomszédos Ausztriában már meg is jelentek az egynapos matricára vonatkozó pontos árak.

Eszerint az osztrákoknál innentől az egynapos pályamatrica 8,60 euróba fog kerülni, amely átszámolva nagyjából bő 3300 forint lesz személyautóra. Emellett a jelenleg is népszerű tíznapos matrica ára 11,5 euróra emelkedik (az eddigi 9,9-ről, ami nagyjából 3800 forint), ez átszámolva bő 4400 forintnak felel meg, így még mindig olcsóbb, mint itthon.

Az újfajta pályamatricák bevezetésére az EU 2024. március 25-ig adott határidőt az országoknak. Ez teljesíthető céldátumnak tűnik annak fényében, hogy sokaknak már megvan az árazási rendszere. Nemrég Csehországban derült ki például, hogy náluk az egynapos matrica 200 korona, azaz átszámolva 3300 forint lesz.

Matthias Balk/ Picture Alliance/ Getty Images