Mutatjuk, mire számíthatsz, ha az autót eláztatja a zivatarból keletkezett víz.
A hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék nem csak közlekedés közben okozhat problémákat az autósoknak, hanem a parkolóban is. Ugyan a fentről érkező égi áldás ellen megfelelő szigeteléssel vannak ellátva az autók, ha a csapadékmennyiség elvezetésére kevésnek bizonyul csatornák kapacitása és felügyelmlik a víz, csónakká válhat az aszfaltra szánt jármű.
Ha az autót a parkolóban éri hirtelen áradás, de csak a csapadék elvonulása után jutsz el az autóhoz, mindenek előtt fel kell mérni a helyzetet. A legfontosabb az, hogy megállapítsd, meddig ért az víz az autón, amikor a legmagasabb volt az áradás.
A vízkár jelei a futóművön
A nyugalom megőrzésére alkalmas állapot, ha a küszöböt vagy a lökhárító vonalát nem éri el a vízszint, hiszen így többnyire csak néhány futómű alkatrész, a fékek és persze a kerekek lesznek vizesek. Ugyanakkor ebben az esetben is érdemes fokozott figyelemmel megkezdeni a közlekedést, mert csak úgy, mint egy autómosás után, előfordulhat, hogy a fékhatás a megszokottnál gyengébb lesz a vizes felülettel.
Előfordulhat, hogy a víz szilárd hordalékkal koszolja a fékfelületet, ezért surlódó hangot hallatnak a fékek egy darabig. Ha a hang nem múlik el rövid időn belül és a kézi autómosóban történt öblítés sem segített, tanácsos elvinni egy szervizbe megnézetni.
Ilyen problémákat okozhat az autóba jutó víz
Magasabb vízállásnál, amikor a küszöb is jól láthatóan víz alá került, már lényegesen nagyobb a kockázata egy meghibásodásnak. A magyar autópark átlagéletkorát, sőt, gyakran szabad szemmel is jól láthatóan lelakott állapotát figyelembe véve nem biztos, hogy száraz lábbal megússzák azok, akiknél épp csak a küszöb vonalát éri el a víz.
Ha jól látható módon vízben van a karosszéria alja vagy a fényezésen maradt hordalékból látszik, hogy bizony volt olyan magas a víz szintje, akkor fontos körültekintőnek lenni az első indulás előtt és ellenőrizni, nincs-e víz a lábtérnél. Egy-egy alvázvédővel takart korróziós lyuk, vagy akár a javítás után a karosszéria nem megfelelően visszarakott szigetelése mentén könnyen beázhat az utastér is, ahol a padlókárpit alatt a lemezen futó kábelcsatornák és csatlakozók vízkárosak lehetnek.
Természetesen ebben az esetben is víz alá került a futómű elemeinek nagy része, amit érdemes átnézetni szakemberrel. A víz károsíthatja a fékekeket, a féltengelycsuklókat, a kerékcsapágyakat, jóformán minden mozgó alkatrészt, ami a súrlódás csökkentése érdekében kenőanyaggal van bevonva és valahogy - szimmeringgel, gumiharanggal, o-gyűrűvel - szigetelve van. Ezek a szigetelések nem tartós víz alatti állapotra vannak tervezve, idősebb autók esetében pedig jelentősen nő a kockázat.
A vízszint emelkedésével, ahogy a küszöb vonala fölé ér vízszint, nagyobb a műszaki meghibásodás kockázata. Bár az ajtószigetelés rövid ideig ellenállhat a folyadéknak, de előbb-utóbb enged a víznek és elázik az utastér, ami nem csak a kellemetlen szagok miatt okozhat gondot. Az utastér beázását követően tropára mehet a komfortelektronika, a biztonság berendezések is károsodhatnak, ami miatt még abban az esetben is rendkívül kockázatos az autó használata, ha amúgy a motor és meghajtás műszaki állapota megfelelő a közlekedéshez.
A magas vízszinttel nő a motor meghibásodásának kockázata is. Ugyan a különféle szenzorok és egyéb elektronikai berendezések csatlakozói szigetelve vannak, ez többnyire csak arra szolgál, hogy a kerekek által felvert víz ne károsítsa. Abban az esetben, ha tartósan víz alá kerül, még a szigetelt csatlakozó is beázhat, ami okozhat kisebb vagy nagyobb meghibásodást is.
A legnagyobb problémát viszont az okozza, hogy az elázott kábelek és csatlakozók nem tökéletes szárítás esetén sokáig tovább oxidálóhatnak, ami egyes ezközök teljes vagy részleges leállását okozhatják az autóban. Ezeken a hibákon nem feltétlelen segít, ha csak az épp meghibásodott egységet cserélik, hiszen lehet, hogy az oxidáció hatására megváltozott vezetőképességű kábeleken érkező elektromos jelek okoznak káoszt az elektronikában.
Ha láthatóan magas, akár a kerekeket is ellepő vízben állt az autó, nem érdemes kockáztatni egy elhamarkodott beindítást, ajánlott rögtön szervizbe vitetni a járművet. A magas vízszint miatt akár nehezen hozzáférhető helyeken beázhantnak a kábelek, csatlakozók és elektromos berendezések. Egy a motorháztetőt is elérő vagy annál magasabb vízszint gyakran gazdasági totálkárt jelent, mert az autó szárításához és javításához elengedhetetlen szétszerelés, a hiba feltérképezés és javítási költsége túl magas lenne.
Csak speciális biztosítás véd a vízkár ellen
A vízkár ellen elsősorban azzal védekezhetnek az autótulajdonosok, ha felkészülnek az aktuális időjárás előrejelzés alapján várható csapadékra - még akkor is, ha maga az előrejelzés csak az közelgő időjárás valószínűségét határozza meg. Ilyenkor érdemes elkerülni azokat a parkolóhelyeket, ahova egy nagy esőzés után komolyabb víztömeg gyűlhet össze. A másik lehetőség a CASCO biztosítás megkötése, de fontos figyelni rá, hogy a kitérjen az elemi kárra, azaz a természeti jelenség miatt bekövetkezett káreseményre is.
Nem mindegy az sem, hogy az autót parkoló helyzetben állva, vagy járó motornál közlekedés közben éri az árvíz. Nem is feltétlen kell konkrét áradásra gondolni, bőven akad hazánkban olyan útszakasz, ahol egy normál nyári zivatar is képes annyi csapadékkal áztatni az aszfaltot, ami tengelyig érő tavakat eredményez. Bár álló helyzetben az autók küszöb alatti vízszintnél még jó eséllyel semmilyen kárt nem szenvednek, ha túl gyorsan vág át a sofőr egy ilyen időszakos kacsaúsztatón, akár az autó motorját is lenullázhatja.
Ezért baj, ha víz kerül a motorba
Azon felül, hogy a jelentős mennyiségben felcsapódó víz miatt a motor felső részén lévő elektromos csatlakozók és berendezések is meghibásodhatnak, akár a motor belső alkatrészeit is könnyen tönkre lehet tenni. Ha a magas vízszint miatt a szívóoldalba olyan mennyiségű víz kerül, ami a légszűrőn keresztül is a motorban juthat, akkor a levegővel ellentétben összepréselhetetlen folyadék a henger sűrítési üteme közben elgörbítheti vagy eltörheti a hajtókart - hajtórudat -, ami miatt azonnal használhatatlanná válik az autó. Ez legtöbb esetben már csak motorcserével orvosolható.
Abban az esetben, ha a sofőr bátorsága vagy figyelmetlensége miatt történik a beázás, mert megpróbál átkelni egy nagyobb vízátfolyáson, akkor az elemi kárral kiegészített CASCO biztosítás sem lesz megfelelő, mert a biztosító társaság jó eséllyel nem fog fizetni. Ugyanez a helyzet, ha a sofőr nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy autóját elkerülje az árvíz.
Ha tehát árvízveszélyes szakaszon parkol valaki árvízre való figyelmeztetés idején, a kártérítés elmaradhat, ugyan úgy, ha a jégeső miatt betört ablakú autója beázását nem próbálja elhárítani a tőle telhető legjobb módon.
Képek: Depositphotos