Motorszám, alvázszám, pontos típuskód, környezetvédelmi besorolás, száraz tömeg - az autónk legfontosabb adatait rejtik a kódok a forgalmiban. Most megmutatjuk, pontosan mit jelentenek ezek a jelzések.
A gépjárművek forgalmi engedélye hasonlít az emberek személyi igazolványához. Ez a dokumentum azonosítja az autót, illetve tartalmazza a legfontosabb információkat róla.
Hiányában 2023. január 1-ig jogszerűtlen volt a közúti közlekedésben való részvétel, a forgalmi engedélynek minden esetben az autót vezető személy keze ügyében kellett lennie, hogy egy közúti ellenőrzés során be tudja mutatni a rendőrnek. Azóta nem büntet a rendőr, ha otthon felejtetted a forgalmit (vagy a jogsit).
A forgalmi engedély kódok jelentése
Adott esetben hasznos lehet, ha nem csak az intézkedő járőr, hanem mi magunk is tudjuk és értjük a különböző kódok jelentését. Az alábbi képen feltüntetett információk leleshetők egyébként magáról a forgalmi engedély hátoldaláról is, a Kódmagyarázatok rovat alatt ugyanis minden betűnek és számnak elárulják a pontos jelentését.

Környezetvédelmi osztályba sorolás és sebességváltó fajtája kódok
A forgalmi engedélyben rögzített adatok döntő többségét a laikusok is meg tudják fejteni, a szín, a szállítható személyek száma vagy éppen a megengedett legnagyobb össztömeg könnyedén értelmezhető információ. Nem így a környezetvédelmi besorolás vagy a sebességváltó fajtája, ahol további kódokkal operál a dokumentumot kiállító hatóság.
Környezetvédelmi besorolás kódok jelentése
0: katalizátor nélküli Otto-motoros
- jóváhagyási előírások szerint nem minősített dízelmotoros
- ENSZ-EGB 83.00-83.01/A vagy 49.00-49.01/A előírás szerinti jóváhagyási jellel ellátott, dízelmotoros
1: katalizátoros, nem szabályozott keverékképzésű Otto-motoros
2: katalizátoros, szabályozott keverékképzés
3: az ENSZ-EGB 83.01/C vagy 49.02/A előírás (EURO-I.) szerinti jóváhagyási jellel ellátott, dízelmotoros
4: az ENSZ-EGB 83.02/C, 83.03/C, 83.03/D, 83.04/C, 83.04/D, illetőleg 49.02B és 51.02 előírások (EURO-II.) szerinti jóváhagyási jellel ellátott, dízelmotoros
5: tiszta gázüzemű vagy elektromos meghajtású, illetőleg hibrid (elektromos és Otto- vagy dízelmotoros) hajtású
6: katalizátoros, szabályozott keverékképzésű, az ENSZ-EGB 83.05/B előírás szerint jóváhagyott, OBD-rendszerrel ellátott Otto-motoros
7: az ENSZ-EGB 83.05/C, 83.05/D, illetőleg a 49.03/A és 51.02 előírás (EURO-III.) szerinti jóváhagyási jellel ellátott dízelmotoros
8: az ENSZ-EGB 83.05/C, 83.05/D vagy a 49.03/A és 51.02 előírás (EURO-III.) szerint jóváhagyott OBD-rendszerrel ellátott dízelmotoros
A további besorolási osztályokat ide kattintva nézheted meg.
Sebességváltó fajtája kódok jelentése
0: mechanikus
1: félautomata
2: automata
3: szekvenciális
A műszaki érvényességi időről nem szabad megfeledkezni
Persze a mindennapok során nem feltétlenül szükséges ismerni a különböző kódok jelentését, sokkal fontosabb, hogy tisztában legyünk a műszaki vizsga érvényességi idejével. Magának a dokumentumnak egyébként nincs lejárati ideje.
Az autó kizárólag addig vehet részt a forgalomban, amíg a hatóság arra alkalmas állapotúnak ítéli. Az időszakos műszaki vizsga során nyer bizonyosságot, hogy a jármű biztonsági, illetőleg környezetvédelmi szempontból megfelel-e az előírásoknak. A személyautók új korukban 5 évre, azt követően pedig két évre kapnak műszaki érvényességet.
E szabály alól egyedül a muzeális minősítést kapott járművek élveznek kivételt, esetükben elegendő 5 évente megjelenni az ellenőrzésen. Hogy egy konkrét jármű meddig közlekedhet a forgalomban, az a forgalmi engedélyének a hátoldalán található Műszaki érvényességi idő szekcióból olvasható ki.

A Hivatalos feljegyzések részt a legtöbb autós üresen találja, oda ritka esetben kerül be hatósági bejegyzés. Ha mégis, akkor olyanokat lehet ott olvasni, mint például a törzskönyv passziválva vagy a vonóhorog gömbfejének kapcsolási magassága, de sok egyéb információ is bekerülhet ebbe a fejezetbe.
A forgalmi engedélyre többször szükség lehet mint gondolnád
A forgalmi engedélyre nem csupán a műszaki vizsgán vagy a közúti ellenőrzések során lehet szükség, hanem például az autó szervizelésekor is. Ennek az az oka, hogy a szakembereknek kellhet a jármű minden pontos adata, hogy a megfelelő alkatrészeket tudják megrendelni hozzá. Arról nem is beszélve, hogy a próbaút során is szükségük lehet rá, hogy legyen mit bemutatniuk az igazoltató szervnek.
A forgalmi engedély rendszerint az autóval kapcsolatos hivatalos ügyintézések során is előkerül. Például új biztosítás kötésekor is meg kell adni az okmányon fellelhető információk egy részét. Ugyanez érvényes a tulajdonjogban bekövetkező változásra is, az adásvételi szerződésen minden esetben rögzíteni kell a dokumentumból kiolvasható adatokat.
Ha a forgalmi engedély betelik
Mint már volt szó róla, a dokumentumnak nincs érvényességi ideje, így elméletileg korlátlan ideig használható. Egy idő után azonban betelik, hiszen a műszaki érvényesség meghosszabbítására fenntartott helyek száma korlátozott. Ha betelik, új forgalmi engedély kiállítása válik szükségessé.
Szintén új okmányt állít ki a hatóság, ha a gépjármű tulajdonjogában változás áll be vagy új üzembentartója lesz. Ilyenkor minden esetben új dokumentumot állítanak ki a forgalmi engedély jogosultjának nevére az okmányirodában függetlenül attól, hogy az betelt-e vagy sem.