Régiónkénti bontásban láthatod, hogy hány használt autó cserélt gazdát 2022 első félévében.
Korábban már írtam arról, hogy mely modellek mely generációiból cserélt gazdát a legtöbb az idei első félévben Magyarországon, most pedig azt is megnéztem, hogyan teljesített a használtautó-piac az egyes régiókban.
A DataHouse előzetes adatai alapján a kereskedőktől megtisztított statisztikákból (ez azt jelenti, hogy a kereskedők által vásárolt autókat kivették ebből az adatsorból, hogy tisztább képet mutasson arról, milyen használt autókból mennyit vettek a magánszemélyek vagy cégek felhasználás céljából, nem pedig rövid időn belüli továbbértékesítési célból) kiderült, hogy továbbra is Budapesten történt a legtöbb használt autó tulajdonosváltás, az első hat hónapban szám szerint 45 619.

A második helyen Pest megye végzett 51 139-cel, míg a harmadik Borsod-Abaúj-Zemplém megye 20 653-mal.
Csökkenő sorrendben a többi megye mutatói a következő képpen alakultak:
- Szabolcs-Szatmár-Bereg: 18 144 db
- Bács-Kiskun: 16 890 db
- Hajdú-Bihar: 15 943 db
- Fejér: 15 180 db
- Győr-Moson-Sopron: 14 575 db
- Jász-Nagykun-Szolnok: 12 265 db
- Baranya: 11 806 db
- Veszprém: 11 325 db
- Csongrád-Csanád: 11 269 db
- Komárom-Esztergom: 10 832 db
- Békés: 10 586 db
- Somogy: 10 526 db
- Heves: 9801 db
- Zala: 8460 db
- Vas: 7536 db
- Tolna: 7352 db
- Nógrád: 6922 db
DataHouse