Olvasónk forgalmi vizsgára készül, és aggasztja egy, a környékén rendszeresen előforduló forgalmi szituáció.

Mivel a címben emlegetett kisteherautó egy emelkedőn szokott megállni, így nem olyan magától értetődő, hogy mit kellene tenni ebben a helyzetben. A biztonság mellet az is lényeges szempont, hogy olvasónk a forgalmi vizsgájára készül, és nem szeretné ennek a faramuci helyzetnek a következtében elbukni a vizsgát.

Olvasónk az alábbi kérdéssel fordult hozzánk:

„Forgalmi vizsgára készülök. Van egy útvonal, ahol rendszeresen megáll rakodni egy üzlet előtt egy kisteherautó rakodás céljából. Ez jellemzően 5-10 percet vesz igénybe, viszont úgy szokott megállni, hogy mellette nem lehet szabályosan elhaladni. A fél sávot elfoglalja, ezen a szakaszon pedig záróvonal van felfestve. Az út mérsékelten belátható, mert egy emelkedőről van szó, szemből pedig bármikor jöhetnek járművek a másik sávban. Ilyen esetben a forgalmi vizsgán mit tegyek? Vesztegeljek akár 10 percig is a kisteherautó mögött, esetleg dudálással jelezzem, hogy szeretnék elhaladni, vagy a különleges forgalmi helyzetre való tekintettel átléphetem a záróvonalat, ha a körülményekhez képest meggyőződtem róla, hogy biztonsággal kikerülhetem a kisteherautót? Lakott területről van szó, ahol a legnagyobb megengedett sebesség 50 km/h."

Megkérdeztük az eset kapcsán Pataki Melinda szakoktatót, a Tanulókalauz könyvek szerzőjét, hogy mi ebben az esetben a teendő. Ezt a választ kaptuk:

„Tisztelt Olvasó!

Az Ön által felvázolt helyzetben egy áruszállító kistehergépkocsi folyamatos rakodással tartózkodik egy helyben egy fél forgalmi sávot elfoglalva, záróvonal mellett, emelkedős útszakaszon.

Az áruszállító a rakodás során megsérti a KRESZ megállásra vonatkozó szabályát, miszerint záróvonal és a megálló jármű közt minimum 3 méter szabad helyet kell biztosítani.

Ön, mint forgalomban résztvevő járművezető mindig a biztonságot tartsa szem előtt. Szemből jövő forgalom esetén meg kell állni, biztosítani azon jármű továbbhaladását.

A leírás alapján van szemközti, baloldali forgalmi sáv. Kikerülés – álló jármű melletti elhaladás során bizonyos feltételeket meg kell tartani.

Kikerülni abban az esetben szabad, ha

  1. a szembejövő forgalmat nem zavarja;
  2. az Ön járművének előzést/kikerülését más jármű nem kezdte meg;
  3. Ön előtt ugyanazon sávban másik jármű előzési/kikerülési szándékot nem jelez;
  4. az elhaladás során megfelelő oldaltávolságot lehet tartani és
  5. vissza tud térni a menetirány jobboldalára a kikerült jármű zavarása nélkül.

A záróvonal érinthető, átléphető az álló jármű melletti elhaladáskor.

Az akadály mögé ne álljon be takarásba, hanem húzódjon az úttest középvonala mellé, hogy jobban kilásson és a szemből érkező is könnyebben észlelje Önt. Hagyjon az akadályig legalább 1,5-2 autónyi helyet, hogy könnyen kikormányozzon mögüle. Továbbá hirtelen felbukkanó szembejövő forgalom esetén még vissza tudjon húzódni a kistehergépkocsi mögé. Amikor már az akadály mellett van, és szemből megjelenik jármű, határozott gázadással gyorsítson, fejezze be a manővert. A szemből érkező is észleli a helyzetet; s elvárható, hogy segítse Önt.

Technikai kezelés szempontjából a mérsékelten belátható emelkedőn jelentősebb gázadással induljon, hosszabb ideig gyorsítson (húzassa ki a járművet), mielőtt magasabb fokozatba kapcsol.

A nem kellően belátható szakaszokon, ha a szemközti útfelületet is igénybe kell venni a haladáshoz, akkor az útra engedélyezett maximális sebesség felével hajtson be a szűkületbe: 50 km/h helyett 25 km/h-val.

A hangjelzés balesetveszélyes helyzetben adható, a megelőzés érdekében. Ez a tárgyalt helyzetben lehet figyelemfelhívó, lehet indokolt.

Az akadály mellett törekedjen a legnagyobb oldaltávolsággal elhaladni, nehogy valaki kilépjen az autó takarásából. Tekintetével keresse a jármű takarásában lévő területeket.

Jó felkészülést a vizsgájára! Balesetmentes közlekedést kíván:
Pataki Melinda
szakoktató, a Tanulókalauz könyvek szerzője"

Kiknek ajánljuk a Tanulókalauz könyveket?

Azoknak, akik szeretnének a lehető legalaposabban felkészülni az első vezetési órájukra és a forgalmi vizsgára. A Tanulókalauz sorozat első részéből minden elsajátítható, ami az első vezetési óra előtt a jármű technikai kezeléséhez szükséges, a második részben pedig számos fényképpel illusztrált forgalmi helyzet található, amelyek áttanulmányozása hatékonyan segíti a forgalmi vizsgára történő felkészülést.

Depositphotos