2021. december 21. | 18:20

Olvasónk nem ismeri a realitásokat, ahogy talán mások sem, ezért ideje összefoglalni, mire érdemes számítani 2021 végén, ha valaki dízelbe ülne, viszont legfeljebb kétmillió forintot költhet a vásárlásra.

„Tisztelt Marci!

Autóvásárlás előtt állok. Jelenleg egy elpusztíthatatlan, 1,6-os, 8 szelepes, 84 lóerős Opel Astra G boldog tulaja vagyok, ami nagy becsben van tartva. Család lettünk időközben és kevés a hely, mert ferdehátú az autó. Szeretnék dízelt a vezetési élménye miatt, viszont csak napi 20 kilométert teszek meg, ami nem sok, ezért kicsit félek tőle. Sosem volt még dízelem. Tudnál esetleg ajánlani valamit, aminek a hibalehetősége a legkisebb, mérete viszont nagyobb mint az Opelé? Gondolok itt a lendkerékre és a magasnyomású szivattyúra. A vásárlásra szánt összeg kétmillió forint.

Tisztelettel: Tamás”

Kedves Tamás!

Én azt gondolom, hogy a nagy becsben tartott G Astra talán túlságosan is elkényeztethetett megbízhatóságával, és most még csak távoli délibábnak tűnik az a szopáscunami, amit a kétmillás dízel családi autó jelenthet manapság. A napi 20 kilométeres ingázás évi 7300 km-t eredményez, feltételezve, hogy az év 365 napján megteszed ezt a távolságot, ami egy dízelmotoros autó esetében csak akkor kifizetődő, ha semmilyen műszaki probléma nem jelentkezik. Erre azonban nincs reális esélyed ennyi pénzért.

A 2 millió forintos összegből vehetsz egy hazánkban fiatalnak számító, 10-12 év körüli dízel autót, aminek a problémái nagyjából most fognak előjönni. Ilyenek lehetnek a magasnyomású üzemanyagszivattyú és a teljes üzemanyagrendszer, a kuplung és a kéttömegű lendkerék, az EGR-szelep, a részecskeszűrő vagy a turbófeltöltő.

Ezek javítása egyenként is néhány százezer forintos tétel és nem vagyok biztos benne, hogy családos emberként ezt a pénzt nem lenne érdemesebb inkább egy nyaralásra költeni. A feláldozni kívánt összegből vehetsz idősebb, megbízhatóbbnak gondolt dízelmotoros múmiát is, ami pedig a kora okán fogja szipkázni a családi költségvetést, ráadásul az idő előrehaladtával az alkatrészárak sem csökkennek az újkori árukhoz képest, valamint a rozsdával is számolni kell már egy idősebb autó esetén.

A legoptimistább esetben is, ha sikerül vásárolni egy kevésbé problémás és „frenetikus vezetési élményt" nyújtó autót, mondjuk egy Hyundai i30 CRDI kombit, még mindig számolni kell a közelgő korlátozások lehetőségével. Teljesen mindegy, hogy Magyarországon mikor kezdik majd kiszorítani a dízeleket, mert az árak csökkenéséhez már az is elég, ha csak beszélnek a témáról.

A fentiek miatt javaslom, hogy ha sosem volt még dízelmotoros autód, akkor ne pont most, a kitiltások éveinek küszöbén vágj bele a kalandba. Inkább vásárolj egy jobb állapotú benzines bármit és idővel gyűjts össze elég pénzt egy rendes hobbi autóra, hogy a vezetési élmény is teret nyerjen az életedben.

Üdv:

Marci

Ha érdekel az Astra első generációja, akkor ezt a bemutatót se hagyd ki!