2021. január 29. | 23:51

Erről csak kevesen tudnak.

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter a Mandinernek adott interjújában eláulta, hogy 2020 végéig 31 ezer család vette igénybe a nagycsaládosok számára életre hívott autóvásárlási támogatást. A miniszter e program mellett sikeresnek ítélte a magyar kormány Klíma- és Természetvédelmi Akcióterve részeként meghirdetett, közel 6 milliárd forintos keretösszegű pályázatot is. Ez utóbbi keretein belül több mint 2 ezer elektromos autó beszerzésére nyílt lehetőség.

Az "ingyen pénz" azonban jár némi hátulütővel is, világít rá cikkében a Világgazdaság. Az ilyen gépjárműveket ért totálkáros baleset vagy lopáskár esetén a biztosítók ugyanis nem a magánszemélyeket, hanem az államot kártalanítják először.

A nagycsaládosoknak járó kedveményes autóvásárlásnak nem feltétele a casco biztosítás. Lízing esetében azonban a casco megkötése elkerülhetetlen. A tövény szerint azok a nagycsaládosok, akik az autó beszerzését követő háom esztendőn belül casco biztosítást kötnek, a szerződésben társbiztosítottként szükséges feltünteni a kincstárt a szerzési támogatás és járuléka erejéig.

Elektromos autók esetében egyszerűbb a helyzet, hiszen a rendelet szerint a vételtől számítva három éven át az autónak teljes körű casco biztosítással kell bírnia, amibe beletartozik a töréskár, az elemi kár, a lopáskár és az üvegkár is. Ahhoz, hogy a támogatás összege kifizetésre kerüljön, a támogatás visszafizetését biztosító záradéknak kell szerepelnie a casco biztosításon. Akár ellopják az autót, akár totálkáos lesz, ezért kivonják a forgalomból, az ennek okán történő kártérítésből a biztosító kötelessége, hogy a támogatási összeg időarányos részét utalja el a Magyar Állammkincstár részére. Az ezen felüli összegre tarthat csupán igényt a támogatással vásáoló személy.

A visszatérítendő, maximum 2,5 millió forintos támogatási összeg a vásárlást követő első évben a támogatás 100, a második évben 80, míg a harmadik évben 60 százaléka. A megoldás nem újdonság, nagyon hasonló megoldást alkalmaznak a biztosítók a lízingből vásárolt gépjárművek esetében is – más kérdés, hogy ekkor a mögöttes jogviszony eltérő - írja a vg.hu.

Bonyolítja a helyzetet, hogy a biztosítótársaságok jellemzően három-hat hónapos időtartamra, legfeljebb egy év erejéig mutatnak hajlandósgot, hogy a lopáskárt vagy totálkárt új értéken tértsék. Ezen időszakot követően a piaci érték képezi a kártérítés alapját.

Jó hír ugyanakkor, hogy nem egy biztosító bevezette a nagycsaládos cascót. Ez a termék garanciát nyújt arra, hogy egy teljes évig vállalja a biztosító cég az új értéken való térítés terhét.

Ha a támogatási összegen felüli rész lízingből kerül finanszírozásra, a személyautók étékvesztésének következtében szélsőséges esetben meheshet, hogy az állami támogatás visszafizetésére valamint a lízingkövetelés egészére nem elég a biztosítói kártérés összege. Ebben az esetben megtörténhet, hogy a tulajdonos túl azon, hogy a gépjárművet elveszíti, további pénzt kell előteremtenie, hogy kifizesse az állam és a lízingcég követeléseit.