Azt hitte egy amerikai sofőr, hogy megússza az akciófilmbe illő jelenetet, és majdnem sikerült is neki, de a karma szemét egy dolog.
Az autós társadalom egyik leginkább utált cselekedete a cserbenhagyásos baleset okozása, aminek még mindig túl nagy hányadát ússzák meg a vétkesek. Néha azért akadnak üdítő kivételek, mint amilyen az alábbi.
A videót egy, a piros lámpánál várakozó amerikai autós készítette fedélzeti kamerával, így az ő szemszögéből nézhetjük végig, mi történik. A felvétel kezdetén bal oldalról jelenik meg egy ezüst Ford Mondeo (vagy Fusion, ahogy a tengerentúlon nevezik), miközben a keresztforgalomnak már zöldre váltott a lámpa.
Ez azonban aligha zavarja a Ford sofőrjét, aki még átsiet a számára már valószínűleg régóta pirosat jelző lámpán. Talán már az előtte jobbra kanyarodó Jeep is szabálytalanul kanyarodott ki, de ő legalább nem próbált három sávot keresztezve mások elé vetődni.
Mivel a fordos ennyire későn ért be a kereszteződésbe, találkozott az induló forgalommal, pontosabban a harmadik (belső) sávban gyorsító MINI Cooperrel, akinek vezetője a többi autós takarásában egyszerűen nem vehette észre az érkező veszélyt. Szerencsére csak épphogy összeértek, a Ford hátsó lökhárítóján azonban így is látható sérülés keletkezett, míg a baleset másik résztvevőjéről valami kisebb alkatrész vált le.
Miután megtörtént a baj, a Ford sofőrje a már ugyancsak elinduló másik sáv autói elé farolt, majd látszólag félrehúzodott – már csak azért is, mert az út szélén állt egy rendőrautó. Ám ahelyett, hogy megállt volna, folytatta útját, hátha nem veszik észre az incidenst a biztosurak.
De a rend éber őrei ezúttal tényleg elég ébernek bizonyultak: gyakorlatilag ahogy elhaladt előttük az ezüst szedán, már kapcsolták is a megkülönböztető jelzést. Hogy ezután mi történt, arról nincs információnk, de a piroson áthajtás és a cserbenhagyás biztos szerepeltek a vádpontok között.
Hazánkban többször is volt már példa arra, hogy egy szándékosan szabálytalankodóra azonnal lesújtott a sors keze. A rendőrség például civil autónak álcázott pofátlan(tan)ító járgánnyal rója az utakat az ilyen elkövetők kiszűrésére. Abban pedig mi igyekeztünk segíteni korábban, hogy mikor kell megállni és segíteni egy balesetnél – nehogy később emiatt keressenek fel minket a rendőrök.
Attempted hit and run [OC]
byu/SGMC27 inIdiotsInCars