A rendőrök alig 6 napos ellenőrzése során rengeteg különféle szabálytalansággal találkoztak autósok és gyalogosok részéről egyaránt.
A Magyar Rendőrség rendszeresítette a pofátlan(tan)ító programjait annak fényében, hogy rengeteg a szabálytalan közlekedő. A legújabb epizód ezt ismét alátámasztotta.
Olyanokat már nem is érdemes megemlíteni, akik áthajtanak a piros lámpán. Sokszor azon az elven teszik, hogy az még narancssárga, éppen átférek alatta, aztán egyszer csak elkezd kéken villogni a civil autó.
Viszont most olyan embert is fogtak a rendőrök a 6 napos ellenőrzés során, aki gyalogos létére ment át a piros lámpán, látszólag élvezte is a dolgot. Később az is kiderült, hogy az említett személy ellen egyszerre három körözés is érvényben volt.
Emellett körözött járművet is fogtak a budapesti rendőrök. Volt rá idejük, hiszen május 9-e és 15-e között ellenőrizték a közlekedőket a közteresek és a polgárőrök bevonásával a fővárosban.
Ennek keretein belül pedig egy driftelő autót is fogtak az egyik este. Éppen gyönyörű körívet húzott egy elég termetes körforgalomban, amikor megvillant a kék fény mögötte, így félreállt.
Sajnos mára már rendszeresek az ittas, bódult, engedély nélkül vezető, eltiltás hatálya alatt álló, garázda vagy egyedi azonosítójellel visszaélő sofőrök az utakon. Belőlük összesen 14 darabot fogott a rendőrség az ellenőrzés során.
Ezeken felül 17-szer kellett intézkedniük a biztonsági öv be nem kötése miatt, egyszer pedig valaki érthetetlen módon a vasúti átjáró jelzőkészülékeinek tilos jelzése ellenére hajtott a sínekre. Ellenük jellemzően közigazgatási bírságot szabtak ki.
Az ellenőrzés éke mégis egy fehér furgonnal közlekedő ember volt. Autója után egy korábban teljesen kiégett BMW-t vonatott, amely sofőr hiányában irányíthatatlan volt.
Helyszíni bírságot összesen 37, szabálysértési feljelentést 28 esetben tettek a rendőrök az ellenőrzés során. Mivel még mindig rengeteg szabálytalan autóst gyűjtenek ki ezek az ellenőrzések, így a rendőrség folytatni fogja ezeket.
Police.hu