Hajmeresztő képsorokat tettek közzé a közutasok.
„Egy újabb nem jól rögzített, ám annál balesetveszélyesebb és jó nagy csomag esett le egy platós kisteherautóról nemrég az M0-ás autóúton. Szerencsére nem lett baleset belőle, pedig elsülhetett volna rosszabbul is, például, amikor az egyik érkező kocsi nekimegy és arrébb löki” – írták a megdöbbentő videó kapcsán a közutasok.
A csomag tulajdonosai ön- és közveszélyes akcióra vállalkozta. Miután észlelték, hogy elhagyták a méretes csomagot, majd beszaladtak érte a középső sávba.
Ezt követően tetézték a veszélyhelyzetet azzal, hogy végighúzták a kihajtó- és a leállósávon. A statisztikák szerint mindössze nyolc perc az átlagos túlélési idő.
„Szerencsésen megúszták, az autósok és a csomag gazdái is. A fedélzeti kamerás felvétel az éppen arra közlekedő kolléganőnktől érkezett, aki azonnal értesítette a diszpécsereinket, így gyorsabban be tudtuk azonosítani a helyszínt ez alapján” – tették hozzá a közutasok.
„Ez a videó is jól mutatja, mennyire fontos, hogy a rakományunkat megfelelő módon rögzítsük, ezzel nemcsak a saját, hanem a többi közlekedő biztonságát is szavatolni tudjuk” – vonták le a tanulságot a közutasok.