2023. július 17. | 09:14

A szülők csak elugrottak egy pillanatra, míg az autóban hagyott kisgyereknél hagyták a kulcsot és ebből lett a baj.

Egész nyáron szajkózzák, még a csapból is az folyik, hogy ne hagyjunk senkit az autóban tűző napon. Hiszen ilyenkor a forróság pillanatok alatt elviselhetetlenné válik, ahogy azt korábban ki is próbáltuk.

Ennek ellenére mégis sikerül pár felelőtlen szülőnek vagy gazdának bent felejteni gyermekét vagy valamilyen háziállatát. Nemrég a Balaton mellett egy kisgyermeket felejtettek az autóban, nem is akárhogy.

A Veszprém vármegyei rendőrség tette közzé egy posztban, hogy július 16-án vasárnap mi történt. Egy révfülöpi üzletközpont parkolójában álltak meg autóval a szülők, míg a hátsó ülésen ült gyermekük.

Amikor bementek a boltba pár percre, a kulcsot neki adták és úgy hagyták ott az autót. Amikor visszaértek, észrevették, hogy a kisgyerek magára zárta az autót és nem tudta visszanyitni.

A kétségbeesett szülők járőrök segítségét kérték az ügyben, akik azonnal hívták a badacsonytomaji hivatásos tűzoltókat. A gyermek a jobb oldalon ült, ezért a tűzoltók a bal hátsó ablakot törték ki, így ki tudták nyitni az ajtót.

Az eset során az autóban hagyott gyerek csupán megijedt. Más baj nem történt, így a mentősöket sem kellett értesíteni. Azt nem tudni, hogy mi lehetett a szülők eredeti terve ezzel a manőverrel, de remélhetőleg legközelebb kétszer is átgondolják a helyzetet, mielőtt ilyet csinálnak.

Továbbra sem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ne hagyjunk az autóban senkit és semmit, főleg nem a tűző napon. A legmagasabb riasztás van érvényben a hőség miatt, a résen hagyott ablak sem segít ilyenkor semmit.

Veszprém vármegyei rendőrség