2023. december 04. | 16:51

Meglepő magyarázattal állt elő a fuvaros, miután egy hiányzó kerék miatt megállították a rendőrök.

Temérdek érdekes járművet láthatunk a közúti forgalomban. Egyeseknek persze nem ott lenne a helyük.

A túlméretes vagy túlterhelt szállítmányok sokszor akadnak fenn rendőri ellenőrzések során. Ezúttal azonban egy közlekedőnek szúrt szemet valami egészen elképesztő dolog.

December 1-jén ugyanis egy autós látta Orosháza és Nagyszénás között, hogy egy teherautó cikázva halad előtte a 4404-es főúton. Mikor közelebb ért, észrevette, hogy a vontatmány egyik kereke egyszerűen nincs felszerelve.

Ezután rögtön hívta a segélyvonalat, hogy bejelentést tegyen a balesetveszélyes mutatványról. A rendőrök hamar meg is találták és félreállították a járművet.

Kiderült, hogy a 17 tonnányi üvegtörmeléket szállító kamion sofőrje maga szerelte le a kereket. Miután megkérdezték, mégis miért tett ilyet, a férfi azt mondta, hogy azon a tengelyen beragadt a fék, és mivel nem akart nagyobb anyagi kárt, úgy gondolta, hogy egy leszerelt kerékkel is célba tud érni.

Végül ez nem sikerült neki, mivel a rendőrök a műszaki hibásnak minősülő vontatmány forgalmi engedélyét azonnal elvették és szabálysértési eljárást indítottak a vezető ellen. Így akárhova is igyekezett mindenáron, ezúttal csak egy jókora pénzbirsággal lesz gazdagabb.

A rendőrség mindenkit arra kér, hogy ha elindulás előtt már műszaki hibát tapasztal, ne kezdje meg utazását, míg, ha menet közben lép fel bárminemű probléma, inkább álljon félre, hívjon segítséget, minthogy mások és saját életét kockáztassa – a pénzbüntetésen felül. Persze vannak, akik „ha lúd, legyen kövér" alapon egy lapra tesznek fel mindent, aztán csodálkoznak, ha elkapják őket.

Police.hu