A férfi sajátos módon próbálta rendezni a vitát, ennek elég komoly kár lett a vége.
Még 2023 januárjában hirdette meg autóját egy férfi, Pécsen. Nem sokkal később a hirdetésre jelentkeztek és elmentek megnézni a járművet. Akkor a vásárlójelöltnek kifejezetten tetszett a kocsi, így megegyeztek a 2,7 millió forintos vételárban. Hogy más addig ne vigye el, a férfi 700 euró (264 ezer forint) foglalót adott a tulajnak.
Pár nappal később visszatért a vásárlójelölt, hogy elvigyék átnézetni az autót egy szakszervizbe. Ekkor viszont kiderült, hogy az autóval vannak problémák, amik a vevőt eltántorították a vásárlástól.
Így nem csak nem fizettek ki a fennmaradó összeget, de követelte az eladótól a foglalót. Az eladó annak visszafizetését megtagadta, erre a vásárlójelölt agresszív lett és vitatkozni kezdtek.
Az események tetőfokán az a férfi, aki megvette volna az autót, elment a saját járművéhez, abból elővett egy kalapácsot. Nekiállt szétverni a korábban átvizsgált autót.
Különös módon az őrjöngő férfi kérte meg a szerviz munkatársait, hogy hívjanak rendőrt az esethez. Nem tudni, mire számított, hiszen egy ilyen műveletért őt fogják elővenni.
Hiszen a nem megvásárolt autóban dühöngésével nagyjából 900 ezer forint kárt tett, amit valószínűleg meg kell térítenie. Nem beszélve arról, hogy a rongálás tettéért is felelnie kell.
Az ügyészségnek egész hamar sikerült az ügyet elintéznie és a vádlottnál megállapították, hogy cselekménye rongálás bűntettének a megállapítására alkalmas. Esete akár 3 év szabadságvesztéssel is büntethető.