A Lengyelországban található Wroclaw területén történt egy olyan eset, amely fontos tanulsággal szolgál.
Az autópályán haladt a kamerás autó sofőrje, amikor megtörtént a baj. A sofőr hiába igyekezett megfelelő távolságot tartani az előtte haladó járműtől, mégsem tudta elkerülni a történteket.
A tehergépkocsi tetejéről leszakadt egy jégdarab, ami súlyos károkat okozott a kamerás autóban. A motorháztetőn csúnya horpadások keletkeztek, ami elkerülhető lett volna, ha a tehergépkocsi sofőrje a járműve tetejéről eltávolítja a havat, jeget. Szerencsére személyi sérülés nem történt.
Mindenkinek érdemes alaposnak lennie, ha a saját maga által vezetett járműről kell eltávolítani a havat és a jeget. Egyrészt így elkerülhető, hogy a menetszél a mögöttünk haladó autót betakarja a videón látott módon, másrészt ha hó vagy jég van egy jármű tetején, akkor az akár a saját szélvédőnkre is csúszhat egy fékezéskor, ami ugyancsak balesetveszélyes helyzetet idézhet elő.
Érdemes tudni, hogy az, aki ezt elmulasztja megtenni, Magyarországon a világ sok más országához hasonlóan büntetést kockáztat. A KRESZ a következőket írja elő:
„Aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles úgy közlekedni, hogy a személy- és a vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse, másokat közlekedésükben indokolatlanul ne akadályozzon és ne zavarjon.”
Amennyiben valaki a járműve tetejéről nem takarítja le a havat vagy a jeget, akkor egy baleset esetén felelősségre vonható. Amennyiben nyolc napon túl gyógyuló sérülés lesz az incidens következménye, büntetőeljárást is indíthatnak a rendőrök.
Te is utálod a jeget? Akkor olvasd el ezt a néhány tippet, amelyek segítségével túlélheted a következő heteket.