Többekben felmerült a kétely, hogy jogos volt-e a rendőr részéről a leszorítás, ezért vizsgálat indult.
Nemrégen írtunk arról, hogy egy férfi 200 km/óra körüli sebességgel menekült a rendőrök elől az M2-es autóúton rendszám nélküli Mercedesével. Az eset vége az lett, hogy még az úton leszorították a férfit, kisebb roncsderbivel ért véget a történet, amikor is kiszakadt a Mercedes kereke.
Az eset során senki sem sérült meg és eleinte mindenki gratulált a leszorítást végrehajtó rendőrnek. Később azonban néhányan megkérdőjelezték a manővert, mondván, hogy ez nem Amerika, itt nem így működnek a dolgok.
Abból fakadóan egyébként véletlenül sem lehet elítélni a tettét, hogy nem hagyott egy jogosítvány nélküli ámokfutót 200-zal ámokfutni, tehát esélyes, hogy sokakat megmentett a járőr. A rendőrség mégsem állhat ilyen egyszerűen a kérdéshez, vizsgálatot indítottak.
Ez köszönhető többek közt a menekülő férfi ügyvédjének, aki szerint aránytalan volt az intézkedés és veszélyeztetésnek gondolja. Szerinte a rendőröknek lett volna más, törvényes lehetőségük védencének követésére, elfogására vagy az elfogás helyének megválasztására.
A szakértői vizsgálat végeredményét aggályosnak tartja a fent felsorolt indokok miatt is. Ő úgy látja, hogy a rendőrök aránytalanul veszélyeztették a menekülő sofőr, a többi autós és a saját maguk testi épségét a nem mindennapi akció közben.
A rendőrségi vizsgálat azonban nemrég véget ért, és az elfogó rendőr számára kedvező eredmény jött ki. Megállapították, hogy az intézkedés jogszerű, szakszerű és arányos volt az ámokfutóval szemben.
Érdekes egyébként, hogy a mercis férfi családja is megszólalt az ügyben, akik szerint a rendőr veszélyeztette a menekülő férfi életét. Elmondták, hogy a férfi nem bűnöző, csak megijedt, mert nem volt jogosítványa. Érdekes kérdés, hogy az autóba üléstől miért nem ijedt meg, ha egyszer nem volt jogosítványa?