csütörtök - 2024. május 09.
20 °C
időjárástiszta égbolt
95 624 Ft
100 677 Ft
D 612 Ft

Több kerületen át, 40 percig üldöztek egy ámokfutó nőt Budapesten

Nem a menekülő autóson múlt, hogy nem lett tragédia belőle.

Vasárnap este kilenckor történt az az eset, hogy Budán, a Villányi úton a rendőrök intézkedés alá akartak vonni egy autóst, ám ő inkább a gázpedálra lépett. A rendőrök a nyomába eredtek, a nő azonban több kerület érintésével a Duna felé vette az irányt és az Erzsébet hídon áthajtott a Pesti oldalra.

Itt további járőrök kapcsolódtak be az üldözésbe. A Blaha Lujza tér felé haladtak, a hajsza pedig az Astoriánál ért véget.

Már 40 perce tartott az autós üldözés, amikor, amikor egy piroson áthajtva egy szabályosan közlekedő kisbusznak ütközött a menekülő autós. A balesetben három ember sérült meg, ketten a kisbuszban ültek, a harmadik sérült pedig maga az ámokfutó nő volt.

A Borslonline magazinnak egy járókelő azt mondta, hogy ő már csak a roncsokat látta, amik feltartották a forgalmat. A busznak a jobb eleje, míg a menekülésre használt autónak az orra tört össze. A roncsolódás mértékéből a járókelő úgy vélte, hogy ha a kisbusz bal elejét találják el így, a sofőrje biztos komolyabb sérülést szenved.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közúti veszélyeztetés gyanúja miatt nyomoz, az ügyet szakértők bevonásával vizsgálja.

Szintén nem régi történet, hogy egy ittas férfi menekült a rendőrök elől Budapesten, méghozzá egy speciális utassal a fedélzeten. A mellette ülő férfi ugyanis körözés alatt állt.

Olyanra is volt példa a közelmúltban Kecskemét környékén, hogy a menekülő autóban a hajsza közben helyet cseréltek a bent ülők. A testvérpárból az idősebbik fél úgy gondolta, jó ötlet az öccsét a volán mögé ültetni, hiszen ő legalább nem ittas és nincs eltiltva a vezetéstől.

Forrás:
Képek forrása:
Depositphotos