Kevesen tudják, de a historic ralinak van egy „nyugdíjas” verziója is, ez nem más, mint a regularity, azaz átlagtartó versenyek
Társszerző: Szalay Iván
Ide kalandozó kedvű fiatalok, visszavonult versenyzők, vagy a „bandázást”, szép autókat, tájakat kedvelők neveznek. A Budapest-Tata Rallye Historic volt talán az első, amely négy évvel ezelőtt elindította ezeket az igen érdekes versenyeket.
Az általam végigcsinált 2017-es szezonban nem volt az MNASZ bajnokság része, idén igen, így bevállaltuk Farkas Zolival és a zöld Opel GT-vel. Az időjárási előrejelzés sajnos bejött, ilyen esős-párás időben nem mentünk még, ez hatással volt a kedvünkre, de nem volt idő elmélkedni, mert a rajt előtt fél órával meghalt az akkumulátor.
Hála a gyors baráti, testvéri segítségnek három darabbal indultunk útnak. A két napban így az összes elektromos fogyasztóval spórolnunk kellett, esőben ablaktörlő és lámpa nélkül kalandos volt. Autentikus helyről a Hősök teréről rajtolt el a 35 fős mezőny, leküzdve a Hungária körutat, a Budaörsi Napokat, majd a biatorbágyi körforgalomban megtapasztaltuk, az út csúszni fog a jövőre 50 éves német sportkocsinak. Az első mért szakasz után a Korda filmgyárban díszletek előtt vállalkoztunk egy 1/100-ra.
Felcsút előtt a lefelében nehezen volt tartható a 60 km/óra a felázott fehéraszfalton, a környék megtréfálta a bajnokot, és a Renault replikás sporttársat is. A fehérvárcsurgói kastèly kertjéig hat szakaszon voltunk túl, a gyors ebéd után beindult a “pörgés” a 13 szakasz között olyan klasszikusokat teljesítettünk, mint Olaszfalu, Tés, Nagyveleg, Oroszlány és Pusztavám. Utóbbi megint fejtörést okozott, szembe forgalom, és vonatozás lett belőle.
A szállásunk a dunaszentmiklósi Duna Residence-ben hibátlan volt, kis wellness, hibafeltárás volt a pihenés része. A svédasztalos vacsora után megemlékeztünk a tavaly elhunyt Minis és historicos Lantai Laci barátunkról. Kellemesen elfáradva hamar elvonultunk a színvonalas apartmanokba. A hegytetőn tapintani lehetett a csendet, csak az eső kopogott, így a svédasztalos reggelit húztuk, amíg bírtuk.
A tatai várban az eső ellenére sokan fotózgatták a veterán gépcsodákat, lelkileg nehéz volt újra beülni, bár az eredménylistán harmadik helyen álltunk, és a kocsi is beindult a pótakksival. Az agostyáni “körgyors” többünket megtréfált, volt, aki száguldozott, tolatgatott, vagy 2 kört csinált. A váltónkból kiesett a stift, így Zoli alámászva a harmadikat tudta rögzíteni, nem tudtuk az ideiglenes megoldás mit bír, és hátra a nap több mint fele.
Öt gyorsasági után az esztergomi bazilika előtti kontrollpontot megosztottuk a kerékpárversenyzőkkel és a kínai turistákkal – hátra volt még öt! A csolnoki szerpentin még szárazon is feladja a leckét, vízen az 50-es tempó lehetetlen volt, de élveztük, ahogy ment keresztben a kopott széles gumi – ellenben a csúszó ékszíj hangja aggodalomra adott okot. Bajna, Bajót, Lábatlan megint kedves emlékeket hozott elő, a tempótartás mellett az úthibák lereagálása jelentette a két nap alatti 450 km-en kihívást.
A célvonal Tatán a Kossuth téren volt, itt az eső ellenére Sándor Pista bával megvártuk a mezőnyt, mindenki megérdemelte, aki végig küzdötte a 29 gyorsaságit. A Hotel Gottwaldban ebéddel múlattuk az időt, de lelkiekben lemondtunk az agostyáni kavargás miatt a kupákról.
Nos a szakasz nem csak nekünk okozott problémát, így végül nem értékelték, így a nap alatt szerzett négy hibapontunkkal megszereztük az MNASZ korcsoport első és az abszolút második helyet a kereklámpás kockástetejű Ladát hajtó Bodony Béláék mögött. Harmadik helyen a lengyel Banas/Cronowski páros végzett a Lancia Betával, bizonyítva hogy egy színvonalas versenyen, korrekt itinerrel egy felkészült csapat bármit elérhet.
