2017. november 15. | 11:11

Ha a szemed láttára ég ki szeretett autód, és ezzel az egyedüli közlekedési eszközöd is odavész, reménytelen helyzetben érezheted magad, viszont Tibor és családja számára az internet népe bizonyított, hogy van kiút a reménytelenségből is

Társszerző: Bolgár Krisztián

Manapság ha görgeted a hírportálokat, belenézel a hírekbe vagy csak a rádiót hallgatod hazafele, az esetek többségében mindig olyan dolgokat hallasz, amitől a kedvet nem lesz sokkal jobb, gyakran éppen hogy az ellenkezője. Hogy ennek mi az oka, az nem tisztem megfejteni, de tény, hogy az emberi bűntettek, rosszindulatok és félelmek sokkal izgalmasabb sztoriknak bizonyulnak, mint az emberi jóság és összefogás történetei. Nos, azzal szeretném ezt a tényt kicsit ellensúlyozni, hogy megosztom veletek Tibor édeskeserű történetét és bizonyítom ezzel azt, hogy bizony van helye egy gyilkosság, vér és szexmentes hírnek is az izgalmas cikkek tárházában.

A család hűséges Feliciája

Tibor és 1995-ös Skoda Feliciája már régóta „együtt voltak”. Majd hogy nem egy évtizede, 8 évvel ezelőtt vásárolta meg a - mára már büszke apuka - szeretett autóját.
Az utastérből a fémkereteken és alkatrészeken kívül semmi sem maradt meg

„Felikét nagyon szerettük, és ő is nagyon szeretett minket. Nyolc éve vásároltam, közel 200.000 kilométerrel. Nagy volt az örömöm már a vásárlásnál is, mert tudtam, hogy egy ilyen egyszerű és megbízható szerkezet sokáig fogja szolgálni a családomat és engem is. Ez így is történt, hiszen az incidens napjáig 490.000 kilométernél állt az órája. Számtalan közös kalandban volt részünk, megannyi örömteli és bánatos utazással. Ezenkívül rengeteget jártunk vele különböző karitatív eseményekre. Vittünk vele homokzsákokat árvíz helyzetben, néhányszor adományokat Erdélybe, polgárőri hivatásban is volt, sőt még a vörösiszap szerencsétlenségből is kivette a részét azzal, hogy oda is adományokat vittünk vele. Egyszóval az 1.3-as 40Kw-os kis Feli nagyon sok mindent átélt már velünk, és mi is rengeteg mindent vele”. Persze a használat meglátszódott a kisautón. Nyolc húzós év alatt minden kopó alkatrésze megannyiszor került kicserélésre, de az első Skoda, amit már a Volkswagen vett kezelésbe gyártósorain, sosem produkált komolyabb problémát és Tibor mindig is megvolt vele elégedve.

A Felicia tragédiájának napja

Tibor családjáról még annyit szükséges tudni, hogy fia Ákos, egy ortopédiai rendellenességgel született. Sajnálatos módon a debreceni család vonzáskörzetében egy szakember sem tudta kellőképpen kezelni a kis Ákost, ezért Tibor és párja egy orvosuknak köszönhetően már a Heim Pál gyermekkorházban kezeltetik fiukat. Azon a szerdai napon is Ákost tervezték felvinni Budapestre, hogy megkapja a heti kezelését. „Mint mindig, most is a bepakolással kezdtünk. Nem kevés dologra van szükség, még egy ilyen egy napos kalandra is, pláne hogy rengeteg mindent (külső fedezet nélkül) magunknak kell biztosítani Ákos számára. Miután beraktam a csomagokat, beindítottam a Felit, hogy mégse hideg motorral induljunk neki az autópályának, illetve hogy mi se a hideg utastérben utazzunk. Nekem még fel kellett szaladnom az utolsó kör csomagért, addig a párom és sógornőm beültek az autóba, Ákosommal együtt. Mire visszaértem a csomagokkal, már a sógornőm futott felém rémülten sikítva, hogy kigyulladt az autóm. Azt a néhány másodpercet senkinek se kívánom, amivel akkor szembe kellett néznem. Nem tudtam, hogy a fiam és a párom kiszálltak e már, egyből odarohantam. Hála istennek volt annyi lélekjelenlét a páromban hogy kiszálljon Ákossal együtt és leállítsa a motort. Az utastér teljesen megtelt füsttel és láttam, hogy itt bizony nagy a baj. Látták, hogy a szellőzőnyílásokon terjednek át a lángok, szörnyen ijesztő élmény volt.
A lángok az egekben – a kis Felicia teljesen kiégett, szerencse, hogy senkinek sem esett baja

Mikor megbizonyosodtam róla, hogy mindenki eltávolodott az autótól előkaptam az anyós ülés mögül az 1 kg-os poroltómat. Persze a fél méteres lángoknak meg se kottyant sőt, még az 5 literes desztillált vizemet is megpróbáltam, ami a csomagtartóba volt, de az sem csillapította a lángok terjedését. Ekkor érkezett meg Miklós, egy járókelő az parkolóba, akinek nagyon nagy köszönettel tartozom, hogy segített az oltásban. Mikor már láttuk, hogy menthetetlen az autó gyorsan kipakoltunk mindent belőle, amit még lehetett, és kitoltuk a parkolóhelyről, hogy legalább a többi autóban ne tegyen kárt. Megérkeztek a tűzoltók is, de ők már csak hűteni tudták a kiégett karosszériát. Szörnyű volt hallani, ahogy a kürtje magától beindul, és szépen lassan halkul el, no meg látni, hogy semmi sem marad az autóból. Tudom, hogy ez csak egy Felicia, de számomra, illetve számunkra családtag volt, aki akkor távozott közülünk”.

A karma autó formájában kamatoztat

Attól függetlenül, hogy ki hisz és ki nem hisz a karmában, Tibor történetének a végkifejlettje kísértetiesen megegyezik egy „jó tett helyében jót várj” sztorival. „A mentők bevittek a kórházba füstmérgezés gyanújával, ami nem könnyítette meg a problémáim sorát. A kórházban is csak azon töprengtem, hogy a 3 éves fiamat hogyan fogom eljuttatni a budapesti kórházba. A kezelőorvosát felhívtam, aki hallva a történetet, szabadságát lemondva, pénteken is tudott fogadni minket. Ekkor már csak egy fuvart kellett szereznem valamelyik ismerősömtől. Másnap a Facebookon megosztottam a tragédiánkat, és hogy szeretnék egy fuvart igényelni valamelyik barátomtól/ismerősömtől, természetesen nem ingyen.
Tibor nem véletlenül választott megint egy Feliciát – a szívéhez nőtt a típus és szerette volna a kiégett előd emlékét továbbvinni

Az eredmény más lett, mint amit vártam. Néhány óra alatt 500 megosztást kapott a posztom, és többtucatnyi ember írt rám Facebookon. Mindenki segíteni szeretett volna. A szörnyű események után újra mosolyogni tudtunk, főleg azért, hogy összejött az említett fuvar. Az elmúlt napok eseményeit úgy gondoltam, hogy megosztom a Skoda Klub Hungaryben is, lényegében hogy mi történt a kis Felivel. Az igazi döbbenet ekkor ért, alig egy perc alatt újabb többtucat ember jelentkezett nálam, hogy segítségüket nyújtsák fel, és néhány óra alatt több ezer emberhez ért el a bejegyzésem. Nem kértem, nem sajnáltattam, csupán megosztottam a dolgokat. Ennek ellenére egy gyűjtést szerveztek számunkra, ahol pillanatok alatt összefogott a Skodás társadalom. Számos tárgyat, értékes órákat, távirányítású autót, alkatrészeket dobtak licitre, annak érdekében, hogy a befolyó összeget a számunkra nyitott bankszámlára utalják. Elképesztő sokkban voltunk és vagyunk mind a mai napig. Az összegyűlt összegből egy csodás piros 2001-es Feliciát sikerült megvásárolni, szintén a már sokat bizonyított 1.3 MPI motorral. A Skoda Klub Hungary tagjai el is keresztelték Főnixnek az új családtagot, hiszen hamuvá égett testvére tette lehetővé, hogy ő is részese lehessen családunknak. Óriási köszönettel tartozom elsősorban a klub tagjainak, és mindenki másnak, aki a segített nekünk bármilyen formában. Nem felejtünk!”.
Az új családtag, Főnix és a boldog család

Arra pedig, hogy mi okozhatta a tűzesetet csak találgatások érkeztek. Tibor eleinte egy biztosítékra gyanakodott, de a tűzoltók szerint a fűtőmotortól indultak a lángok, így valószínű, hogy az lett zárlatos. De mindentől eltekintve az új Feliciának köszönhetően Ákos újra járhat a kezelésekre és a család élheti életét a megszokott módon. Ez a történet bizonyítja, hogy hiába olvasol legtöbbször negatív dolgokat az interneten, ennek ellenére számos jó dologra is képesek az emberi közösségek. Valakinek a néhány ezer forintos vagyontárgya lehetővé tette, hogy egy család tragikus története végül happy enddel végződjön. A kulcsa csupán az volt, – mint olyan sok mindennek – hogy az emberek képesek voltak összefogni egy bajba esett család számára.