2019. december 11. | 12:29

A saját kocsiját sem kímélte a feldúlt autós.

Borzasztó haragra gerjedt egy autós, aki elé egyszerűen valaki beállt a parkolóban. A Peugeot sofőrje aztán utat tört magának, nem törődve semmivel. Az esetről videó is készült.

A felvételből jól látszik, hogy a peugeot-os mennyire lehetetlen helyzetben volt, hátrafelé sem tudott elindulni. A körülményeket nem ismerjük, így nem tudni, hogy mennyit várt a sofőr arra az emberre, aki beparkolt elé. Az biztos, hogy végül a legradikálisabb megoldást választotta, többször is belehajtott az előtte ácsorgó járműbe, hogy ki tudjon menni a parkolóból.

A Peugeot sofőrje arra azért vigyázott, hogy a mellette parkoló kocsiban ne tegyen kárt, majd úgy távozott a helyszínről, mint aki jól végezte a dolgát. Az sem érdekelte, hogy a saját autójában is károk keletkeznek, nem kizárt, hogy sürgős dolga akadt, és mindenképpen ki kellett jutnia a parkolóból, ezért fütyült rá, mik lesznek a következményei annak, hogy faltörő kosként használja a négykerekűjét. Azt sem tudjuk, hogy a másik kocsi tulaja mikor tudott volna elállni a helyről, de az biztos, hogy nem volt körültekintő, és ezt a verdája bánta.